Életmód

20 gyártási hiba, ami bizonyítja, hogy senki sem tökéletes

Hibázni – mint tudjuk – emberi dolog, ha pedig valamikor, akkor munka közben aztán tényleg bocsánatos bűn, ha néhanapján elnéz valamit az ember. Nem mindegy persze, hogy milyen munkát végzünk, hiszen míg egy irodai dolgozó szinte feltűnésmentesen tud hibázni, addig egy tervező vagy építész már a legapróbb figyelmetlenséggel is jóval látványosabb hibát produkálhat. Jól tudják ezt a Reddit közösségi oldal felhasználói is, akik komplett fórumot hoztak létre azoknak a látványos gyártási hibáknak az összegyűjtésére, amikor a termékek készítőinek csak egy dolguk lett volna, de az sem ment zökkenőmentesen.

 

 

 

1 ,,Nem erre számítottam, amikor megvettem ezt a konzerv kukoricát.”

2 ,,Kösz! A legjobb, ha gyorsan meghalok, amikor tűz üt ki.”

3 ,,Ezt nemrég láttam egy szupermarketben.”


4 Amikor maradt egy kis fölösleg, és nem akarod kidobni.

5 Amikor megzavarják a szakácsot hamburgerkészítés közben.

6 A jó öreg Niw Yook! A város, ami sosem alszik.

7 Nagyon érdekes, hogy már ilyen ananász alakú papaját is tudnak gyártani.



8 ,,A barátom ezt vásárolta az interneten. Még az M betű nyoma is látszik a sapkán.”

9 ,,Csak a metró térképet szerettem volna megnézni.”

10 ,,Hogyan történhetett?”

11 ,,Csak kezet akartam mosni.”

12 Most akkor kinek higgyünk?!

13 ,,Ugyanabban a csomagban voltak.”

14 Testvérek, de más anyától – ez szemmel látható.

15 ,,Hogyan menjek be?!”

16 ,,Kinek az ötlete volt ez?!”

17 Ez a Hulk kísértetiesen hasonlít Thor-ra.

 

 

 

 

 

18 A megtévesztés mestere.

19 ,,Az olasz Alpok egyik kávézójának vécéje.”

20 ,,Ezt nem vettem észre, amikor megvettem.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?