Autó, Életmód

Az év idióta balesetében kétszer hajtott ugyanabba a házba egy autós

Ha van olyan dolog, amiről azt hinné az ember, hogy ilyen biztos nem történhet soha az életben, akkor a most következő baleset pontosan olyan.

 

 

 

 

 




Néhány napja San Francisco (USA) közelében történet a baleset, amelyben egy férfi 2001-es Ford Mustangjával áttörte egy családi ház kerítését. A sofőr azonnal menekülni szeretett volna a helyszínről, gázt adott, azonban elfelejtette hátramenetbe kapcsolni az izomautót, így szépen “beparkolt” a házba.

A zajra természetesen a lakók is felébredtek – akik szerencsére nem abban a helyiségben voltak, ahová bezúgott az autó – és látták, hogy a sofőr valamilyen tudatmódosító hatása alatt van, azonnal elvették a kocsikulcsát, bezárkóztak egy másik szobába és hívták a rendőrséget. Igen ám, de a család is elkövetett egy óriási hibát: a saját autójuk kulcsát szem előtt hagyták.

Emberünknek sem kellett több, bepattant a ház előtt álló Toyota RAV4-be, ismét gázt adott és ismét sikerült kiütnie egy másik falat, ugyanis hátramenet helyett egyesbe rakta a verdát (vagy D-be, ha automata volt).

Amikor a rendőrök a helyszínre értek, a zavart állapotban lévő férfi már megint a Mustang volánja mögött ült és nagyon szeretett volna elhajtani, persze a kulcs az nem volt nála…

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?