Életmód, Kreatív, Szórakozás

21 tervező, akinek látszólag fogalma sincs, hogy mit csinál

A tervezőknek jutott az a hálátlan feladat, hogy nem elég csak napról-napra teljesíteni a jól betanult munkájukat, időről-időre valami újjal is elő kell rukkolniuk, ha versenyképesek szeretnének maradni a szakmájukban. Ez a fajta ‘kényszer’ olykor persze a kelleténél nagyobb terhet ró még a legjobb tervezőkre is, melynek köszönhetően az alábbiakhoz hasonló „furcsaságok” látnak napvilágot.

 

 

 

1 Ez a mesefilm-poszter egy horror filmnek is becsületére válna.

2 Nehéz eldönteni, hogy mi a rosszabb: a betűtípus, a fityegő bojtok vagy maga a tény, hogy ezért a pólóért 50 dollárt, vagyis közel 15 ezer forintot kér valaki.

3 Valaki csúnyán összekeverte a formákat.


4 Egy szelektív kuka, ami nyilvánvalóan csak látszat intézkedésként funkcionál.

5 Nem a legjobb dizájn egy számológépnek.

6 Egy konditermi női zuhanyzó ajtaja, megfontoltan elhelyezett (átlátszó) logóval mellkas-tájékon.

7 Semmi különös, csak egy félelmetes kannibál jégkrém, aki épp az egyik társát fogyasztja el jóízűen.



8 Nem vagyok paleontológus, de ezzel a dinoszaurusszal nyilvánvalóan nem stimmel valami.

9 Egy szoknya, ami látszólag borotva éles… 😛

10 Egy bőrfotel, ami imádja a dzsesszt. Tiszta sor.

11 Ez a piknikpokróc, ami repülő szőnyegnek sem utolsó.

12 Ezek szerint a kutyák füle is tömör csontból van.

13 A legkényelmetlenebb bögre, amit valaha láttam.

14 Az erkély kész, már csak egy ajtó kell rá valamikor.

15 Egy kéz a semmiből. Megtalálod, hol bújt el?!

16 A tervező úgy döntött, hogy nyilván senkinek nem tűnik majd fel, ha vízjellel együtt lelopja a képet a netről… 😀

17 ,,Ó drágám, néz milyen kib*szott gyönyörű ez az üres fal a képek között!”

18 Nem tudott választani a különböző tervezési stílusokból, így hát merített egy kis ihletet innen, egy kis ihletet onnan…

 

 

 

 

 

19 Miért tervez valaki ilyen WC-ülőkét, de komolyan?! 😕

20 Olyan kevés hiányzott pedig a sikerhez…😪

21 Egy ilyen dinoszaurusz azért rendesen nyomot hagy a gyerekekben… 😀

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?