Celeb / Híresség

„Van egy szint, ami már bántó és megalázó” – Becsületsértésért jelentette fel Puzsért Vasvári Vivien – Ilyen következményei lehetnek a pernek

Budapest — Betelt a pohár Vasvári Viviennél (29)!

 

 

 

 




 

A Feleségek luxuskivitelben sztárja feljelentést tett becsületsértés miatt, megelégelve Puzsér Róbert (45) bántó cikkeit. Vivi sokáig gondolkozott, mit lépjen, végül megtette a szükséges jogi lépéseket.

– Különböző felületeken jelentek meg Puzsér tollából olyan írások, amelyek engem mocskoltak. Úgy érzem, a semmitmondó cikkeknek az egyetlen célja, hogy engem mint nőt és anyát megalázzanak a nyilvánosság előtt. Nem szabad hagynom magam, sőt, minden nő nevében ki kell kérnem, ha így ír vagy beszél valaki egy édesanyáról. Hogy hallassam a hangom, jogi képviselőhöz fordultam, aki megírta a feljelentést – mondta a Blikknek Vivien, aki a közösségi oldalán is beszámolt döntéséről.

„Elfogadom a kritikát, de van egy szint, ami már bántó és megalázó. Én soha nem bántottam őt, nem alkottam róla véleményt, és most sem fogok, mert nem ismerem és nem ítélkezem” – írta követőinek Vivien, aki úgy véli, megérti, hogy Puzsér kritikát fogalmaz meg emberekről, s elfogadja, ha nem találja őt szimpatikusnak, de mindennek van határa.

Puzsér nem bánik kesztyűs kézzel Viviennel. / Fotó: MTI-Kovács Tamás

 

 

 




 

 

 

A Blikk szerette volna megszólaltatni Puzsér Róbertet is, ám ő mindössze annyit mondott, nem kívánja kommentálni Vasvári Vivien lépését. Az biztos, hogy a kritikus már 2018-ban posztolt a közösségi oldalán Vivienről, amikor a férje oldalán feltűnt az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában.

Érdekes, ugyanakkor kifejezetten irritáló pár a burzsuj vállalkozó, Fecsó és luxusban fürdőző szilikoncsaja, Vivien, akikben rendkívül magas színvonalon reprezentálódik a mai magyar uralkodó osztály pénzes prolisága. Vivien (…) a korát meghazudtolóan ravasz és számító státuszszimbólum, aki tökéletesen érzi, hogyan kell a posztmodern médiatérben a semmiből semmit csinálni” – írta korábban közösségi oldalán Puzsér, aki néhány napja ismét Viviennel foglalkozott a hirklikk.hu című oldalon megjelent írásában.

Szóvá tette, hogy Vasvári Instagram-bejegyzést készített arról, hogy fiatalon milyen traumatikus élményt élt át, amikor futás közben meg akarták erőszakolni, ám ehhez egy olyan fotót választott illusztrálásul, amelyben mezítláb, fürdőruhában fut egy parkban. Puzsér szerint Vivienbe nem szorult a legcsekélyebb felelősségérzés sem a dögös kép közlése miatt, hiszen inkább arra kellene figyelmeztetnie mindenkit, hogy vigyázzon a biztonságára futás közben.

Börtön is járhat érte

A büntető törvénykönyv az emberi méltóság elleni bűncselekmények között szabályozza a becsületsértés tényállását, amelynek elkövetőjét a bíróság legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti. A Blikknek Vasvári Vivien jogi képviselője elmondta, hogy védencével a céljuk az, hogy büntetőeljárás keretein belül állapítsák meg Puzsér Róbert bűnösségét. Szeretnék, hogy a kritikus befejezze a hasonló bántó cikkek írását, valamint térítse meg Vivien kárát, amelyet az általa írt bejegyzések eredményeztek.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?