Életmód

19 őszinte fotó, ami megmutatja, milyen érzés egyedülálló apukának lenni

Sokan úgy gondolják, hogy az édesanyák sokkal jobban értenek a gyerekneveléshez, mint az apukák, de ez csak egy sztereotípia. Sok olyan édesapa van ugyanis a világon, akik különböző okokból kifolyólag egyedül maradtak gyermekükkel, és mégis képesek úgy nevelni őket, hogy azt sok édesanya megirigyelhetné. Épp úgy, mint a most következő édesapák, akik két szülő feladatát próbálják meg ellátni egyedül, melynek eredményeképpen hol szőnyeget szőnek, hol pedig körmöt festenek vagy épp süteményt sütnek.

 

 

 

1 ,,Két lányt nevelek egyedül. A legidősebb szeretett volna egy „gonosz” tortát adni a húga születésnapjára, én pedig segítettem neki. Ilyen lett!”

2 ,,Nem könnyű egyedülálló édesapának lenni, de pontosan tudom, hogy más apáknak sincs könnyű dolguk.”

3 ,,A fiam tűzoltó szeretne lenni, én pedig segítettem neki, hogy egy kicsit közelebb érezhesse magát az álmához.”


4 ,,Nem számít, mennyire nehéz…a gyerekeim mosolya minden pénzt megér.”

5 ,,Szépen lassan megtanulom az apró, de fontos készségeket.”

6 Néhány egyedülálló apuka példátlan magasságokat ér el ebben a mesterségben.

7 ,,Ha egy kislányt nevelsz egyedül, akkor bizony meg kell tanulnod körmöt festeni.”



8 Vagy legalább megengedni, hogy ő fesse a tiédet.

9 ,,A legnagyobb örömöm az életben. Minden egyedülálló apukának üzenem: kitartás, a gyerekeiteknek szükségük van rátok!”

10 ,,A lányom azt mondta, ideje szépítkezni.”

11 ,,Az első Halloweenem egyedülálló apukaként.”

12 ,,Az első Minnie-egér (Mickey-egér barátnője) formájú palacsinta iránti próbálkozásom eredménye.”

13 ,,A fiam futball csapata megnyerte a helyi bajnokságot, ezért megkérdeztem tőle, hogyan szeretne ünnepelni, mire azt válaszolta: „horgászni szeretnék menni veled, apa”. Egyedülálló apukaként nem is kívánhatnék többet.”

14 ,,A lányom megkérdezte, hogy mikor tanítom meg őt borotválni a lábát. Nos, ez a nap ma volt.”

15 Egy szingli apukából lett hercegnő öröme.

16 Egy egyedülálló apuka első Pókember-tortája.

 

 

 

 

17 Egy édesapa még a nehéz helyzetekben is leleményes.

18 ,,Az éjszaka fogtündér járt a fiamnál.”

19 Végezetül pedig egy bizonyíték, hogy miért kéne a nyilvános férfi mosdókba is pelenkázó.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?