Celeb / Híresség

„Nehéz volt meghozni ezt a döntést” – Ennyi volt: végső lépésre szánta el magát Sebestyén Ági

Budapest — Szakított Sebestyén Ági (34) és Dobos Hunor (28). Még 2018-ban, a ValóVilág 9. szériájában ismerkedtek meg, ahol Ági vendég volt a villában. A játék vége óta egy párt alkottak, ám ennek vége.

 

 

 

 




– Azt hiszem, az volt az egyik baj, hogy két hét randizgatás után egyből össze is költöztünk – kezdte lapunknak Ági. A pár viszonya viharos volt, többször szakítottak, ám míg eddig úgy gondolták, szerelmük képes megmenteni a kapcsolatot, most Ági belátta, ennek vége.

– Nem egyeztek a céljaink, a terveink, és ezek egy idő után túlnőttek rajtunk. Én már lenyugodtam, családra, gyerekre vágyok. Be kell látnom, hogy talán jobb, ha idősebb férfit választok majd a jövőben – mondta Ági.

– Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de Hunor elköltözött tőlem, én pedig lezártam ezt a kapcsolatot. Csak előre nézek – tette hozzá a modell.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?