Életmód

20 bizonyíték rá, hogy az emberi hülyeség a koronavírus idején sem tart szünetet

Az élelmiszerek és higiéniai eszközök felhalmozása sokak számára egyértelmű és indokolt lépésnek tűnik egy olyan pandémia esetén, mint a koronavírus járvány, ám ez az önző és felelőtlen magatartás könnyedén megfoszthatja az élethez alapvetően szükséges élelmiszerektől és termékektől azokat, akiknek valóban szükségük lenne rájuk. Régóta tudjuk már persze, hogy semmi sem veszélyesebb, mint az emberi hülyeség, ám ezt a koronavírus járvány ismét bebizonyította. Cikkünkben most 20 fotó segítségével bizonyítjuk, hogy milyen hihetetlen méreteket képes ölteni az emberi hülyeség.

 

 

 

 




 

1 Egy dél-koreai egyházban sós vizet permeteztek a hívők szájába, hogy ezzel megakadályozzák a koronavírust. 46 ember fertőződött meg a vírussal, mivel ugyanazt a fúvókát tették a szájukba.

2 Az emberi söpredék elérte a csúcsát: ennek a vak nőnek a kosarából kilopták a vécépapírt, amíg a vakvezető kutyával vásárolt a boltban.

3 Ez a brüsszeli srác megnyalta az ujjait, majd gondosan a metró kapaszkodójára kente azt. Miután a róla készült videó felkerült az internetre, a rendőrség végül előállította.

 

 

 

 

 

 

4 Az ilyen emberek miatt nincsen vécépapír a boltokban.

5 Ez az alabamai pap meghívta a koronavírussal fertőzött betegeket a templomába, hogy a “hit erejével” meggyógyítsa őket. 🙄

6 Ez az influencer egy repülőgép vécéülőkéjét nyalogatta, és megpróbálta elindítani a TikTok-on a „koronavírus kihívást”. 🤦‍♀️

Ava Louise (ig @avalouiise) on Twitter

Please RT this so people can know how to properly be sanitary on the airplane 🥰😅 https://t.co/x7GX9b4Lxc


7 Ez a kandai házaspár megvette az összes nedves törlőkendőt a városban és 90 dollárért, vagyis közel 30 ezer forintért próbálták meg árulni darabját. Letartóztatták őket.





8 Figyeljünk oda egymásra, mert lehet, hogy a “pánikvásárlás” miatt pont annak nem jut étel, akinek a legnagyobb szüksége lenne rá, és aki a legjobban ki van szolgáltatva.

9 A britek továbbra is kocsmákban és szórakozóhelyeken töltik az estéket, mivel úgy gondolják, hogy az emberek csak “felfújják” a koronavírust.

10 Így néznek ki most a Floridai tengerpartok. Az emberek tudnak a koronavírusról és annak veszélyeiről, csak épp nem érdekli őket.

 

 

 




 

 

 

11 Angliában ilyen koncerteket tartottak még március 14-én is.

12 Amikor nem a probléma áldozata vagy, hanem Te magad vagy a probléma.

13 Ennyi vécépapírral élete végéig szarhat reggeltől-estig.

14 Ez a nő minden nedves törlőkendőt megvásárolt a boltban.





15 Akinek ennyi vécépapírra van szüksége, annak komolyabb egészségügyi problémája lehet, mint a koronavírus.

16 ,,Nem tudom, miért veszik meg az emberek az összes vécépapírt a boltban, talán szó szerint összeszarták magukat a félelemtől?!”

17 Pánikvásárlás.

 

 

 

 

 

 

18 Persze vannak a vécépapír-mániásoknál is hülyébb emberek: ez a nő az összes pudingot vette meg a boltban.

19 Bár az Egyesült Államok hatósága folyamatosan figyelmezteti az embereket az életveszélyes vírusra, ők mégis úgy élvezik a tengerpartot, mintha egy teljesen átlagos tavaszi szünet lenne éppen.

20 Végezetül még egyszer felhívnánk a figyelmet arra, hogy miért olyan nagy baj az ész nélküli pánikvásárlás: mivel így pont hogy a legkiszolgáltatottabb emberek nem jutnak hozzá a mindennapi életükhöz szükséges termékekhez. Figyeljünk oda magunkra, egymásra, és ne legyünk olyan hülyék, mint a cikkben szereplő emberek! 🇭🇺

 

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?