Belföld, Hírek

Egy 13 éves budapesti diákról is kiderült, hogy koronavírusos, de az osztálytársait nem tesztelik

A gyerek az édesanyjától kaphatta el a vírust, aki szintén megfertőződött.

 

 

 

 

 




Pozitív lett egy 13 éves budapesti diák koronavírus-tesztje, ám a korábban vele együtt tanuló osztálytársait és a tanárok egyelőre nem vizsgálják meg – írja az Index.

A szülők között szerdán terjedt el a hír, hogy az egyik budapesti általános iskola hetedik osztályos diákja koronavírus-fertőzött. Kiderült, hogy a gyerek az édesanyjától kaphatta el a vírust, aki szintén megfertőződött.

De hiába számítanak szoros kontaktnak a tanuló osztálytársai, akikkel egy teremben tanultak, amikor még iskolába járhattak, és a tanárok, akik szintén egy légtérben tartózkodtak a fertőzött gyerekkel, egyelőre nem tesztelik sem a gyerekeket, sem a pedagógusokat. Ezt állítja legalábbis a koronavírusos gyerek egyik osztálytársának édesapja.

 

 

 

Az Indexnek azt mondta, csütörtökön felhívták őt a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, majd egy e-mailt is küldtek, amelyben leírták a legfontosabb tudnivalókat.

„A lányomat március 13-tól március 27-ig, a fertőzöttel történt utolsó kontaktustól számított 14 napra, járványügyi zárlat alá helyezték. Tartózkodási helye a saját szobája. Visszamenőleg is egy hétig!” − mondta az apa.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a WHO jelenlegi ajánlása szerint minden gyanús esetet laboratóriumi vizsgálattal kell ellenőrizni, és a szoros kontaktnak számító személyeken is el kell végezni a tesztet. Mint mondta, ez eddig is így zajlott Magyarországon.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?