Belföld, Hírek

Szombaton jön a havazás

Hétvégére 15 fokkal esik vissza a hőmérséklet, vasárnap már mindössze 1-6 fokra van kilátás. Kisebb havazás pedig még akár szerdáig is lehet.

 

 

 

 




Pénteken az általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett sok napsütésben lesz részünk – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de Borsodban és környékén egy-egy futó zápor esetleg előfordulhat. Csak Sopron körül élénkülhet meg a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a magasabban fekvő helyeken enyhébb lesz a reggel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.

Szombaton észak felől lassan megnövekszik a felhőzet, előtte északon néhány-, délen több órára kisüt a nap. Késő délutánig az ország északi felén szórványosan, estétől délebbre is, és már többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, majd északkeleten, északon este havas eső, hó is lehet már.

Az északkeletire, északira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, majd délután gyorsan csökken a felhőzet.

Az Időkép is arról ír, hogy szombat este, éjjel többfelé válthat havas esőbe, havazásba az eső, és a jövő hét első felében is van esély némi hóra.

 

 

 

 

 

A szombaton érkező hidegfront átvonulását sokfelé kísérheti majd eső, zápor, a front mentén akár az ég is megdörrenhet. Késő délutántól az északi hegyekben, estétől máshol is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja az esőt. Nagy mennyiségű hóra azonban nem kell számítani, a szilárd halmazállapot idején már szűnni, gyengülni fog a csapadék, így kevés megmaradó hó főként a hegyekben hullhat.

Erős lehűlés jön, jó 15 fokkal visszaesik a hőmérséklet, így vasárnap napközben mindössze 1-6 fokra van kilátás, amit az erős, viharos szélben még hidegebbnek érzünk majd. Ekkor még főként a Dunántúlon, leginkább délnyugaton fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás.

A jelenlegi számítások szerint hétfőn keleten, délkeleten fordulhat elő kisebb hóesés, máshol a felhőátvonulásokból elszórtan alakulhat ki hózápor. Reggel már mindenhol fagyni fog, napközben sem lesz melegebb 0, +5 foknál. Ráadásul a szél is többfelé erős marad.

Hószállingózás, kisebb havazás még kedden és szerdán is előfordulhat (a pontos tér- és időbeli eloszlás még bizonytalan), majd a hét második felében nagy valószínűséggel enyhülés jön, fokozatosan visszatér a kora tavaszi idő.

 

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?