Életmód

20 alkalom, amikor a szerencse tényleg rámosolygott az emberekre

Akár hiszünk a sorsban és a szerencsében, akár nem, vannak dolgok, melyeket egyszerűen nehéz mással magyarázni. Ívelt lámpaoszlop, ami pont úgy dől ki, hogy ne sértse meg az alatta parkoló autót? A fénykép készítésének pillanatában vízből előugró delfinek? Persze a véletlenek kiszámíthatatlan egybeesésével is magyarázhatnánk az ilyen és ehhez hasonló dolgokat, de néha az ember már úgy érzi, hogy valószínűleg több is van a háttérben. Épp úgy, mint az alábbi emberek esetében, akik így vagy úgy, de piszkosul szerencsésnek mondhatják magukat.

 

 

 

1 A sors nagyon kegyes volt ennek az autónak a tulajához.

2 Az ilyen eperből egy szem is elég hozzá, hogy jóllakjunk.

3 Az avokádó hatalmas magja mindig sok élvezettől foszt meg bennünket. Ennek a vásárlónak azonban most szerencséje volt.


4 Akinek ilyen pazar kilátás nyílik a szilveszteri tűzijátékra, annak nem kell külön pirotechnikai eszközökre költenie.

5 Ez a kiskölyök ezer jegyet nyert a játékgéppel és szemmel láthatóan azonnal a mennybe ment.

6 Sárgadinnye méretű citrom.

7 Ennél jobban nem is sikerülhetne egy hajó hátulján készített profilkép.



8 A srác és a barátnője volt az egyetlen, aki jegyet vett a késő esti vetítésre, így most másfél óráig úgy érezhetik, mintha lenne egy saját mozijuk.

9 Szemmel láthatóan még a sors is kegyes azokhoz, akik képesek pontosan, a felfestett vonalakon belül parkolni.

10 A követési távolság betartásával az ilyen balesetek szerencsésen elkerülhetők.

11 Még néhány milliméter és súlyos összegeket kellett volna fizetnie a figyelmetlenségéért.

12 Ez a férfi egy 4 millió dollár értékű kvarckristályt talált a hátsó kertjében. Mázlista!

13 Valószínűleg a csomagoló úgy gondolta, hogy a két tojás mérete túl kicsi, ezért csomagolt melléjük egy harmadikat.

14 ,,A töltőgép hibájának köszönhetően egy ajándék sör lapult a dobozomban.”

15 Valaki megütötte a tojás-jackpotot.

16 Kívánhat annál többet egy gyermek, minthogy a kedvenc játékosa kezet fogjon vele meccs után?

17 Egy mandarin, aminek a belsejében egy másik, kisebb mandarin lapult.

 

 

 

 

 

18 Ez nem Photoshop, ez a banán tényleg családi kiszerelésben érkezett.

19 Az őrangyala vigyázott rá.

20 Ennek a fickónak most tényleg kifizetődött a pontosan parkolás. A helyében lottóznék egyet, mielőtt még elmúlik a szerencse.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?