Belföld, Hírek

Hivatalos bejelentés: meghalt az első magyar koronavírusos beteg a Szent László kórházban

Vasárnap sajnos életét vesztette egy 75 éves férfi, akit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel, hozzátéve: a beteg a szállítást követően hunyt el.

 

 

 

 

 




Mint a Blikk megírta, Szaniszló Sándor 18. kerületi polgármester közölte a hírt, miszerint a Szent László kórházból azt a tájékoztatást kapta: meghalt kerületének egy lakosa, akit a kórházban kezeltek és koronavírusos volt.

A Blikk legfrissebb információi szerint a 75 éves budapesti férfi vasárnap délelőtt hunyt el. A férfi NEM azonos azzal a daganatos beteg idős emberrel, akiről már a sajtó is többször írt – aki az Olaszországban járt fiától kapta el a fertőzést – és jelenleg is a járvány-centrumként működő egészségügyi intézményben fekszik.

A Blikk úgy tudja, a Pesten élő nyugdíjast tegnap este szállították a László Kórházba, ahol ma meghalt. Információink szerint a Lászlóba egy másik budapesti kórházból szállították át, ahol már egy ideje tüdőgyulladással kezelték. Tegnap vált súlyosabbá az állapota, ekkor bizonyosodott be, hogy koronavírussal fertőzött.

 

 

A haláleset már a koronavirus.gov.hu hivatalos listáján is szerepel.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?