Életmód

21 fotó, ami bizonyítja, hogy a kereskedelmi dolgozók élete olykor pokolian bosszantó

Ha az ember betér egy boltba, sok esetben csak jobbra-balra lézengő eladókkal találkozhat, akik mintha alibiből pakolásznak néha valamit a polcokon. Ez azonban csak a látszat, vagy inkább haláltusa, mely annak az eredménye, hogy szegény dolgozók előtte már a szívüket-lelküket kihajtották, és most már csak a megváltó halálért esedeznek. Éppen ezért, hogy egy kicsit a külsős emberek is beleláthassanak a boltban dolgozó emberek életébe, hoztunk néhány képet, melyek végére érve garantáltan mindenki más szemmel tekint majd a kereskedelmi szektorban dolgozó névtelen hősökre.

 

 

 

&nbsp



 

1 A Glamour és Joy napok gondoskodnak róla, hogy idegösszeomlást kapjon az ember.

2 A vevő a leghátsó olívaolajat szerette volna, mert ugye az ‘mindig frissebb, mint amit előre raknak’. Így vagy úgy, de ki is szedte végül… 😀

3 És akkor tartsd szemmel, hogy nem-e loptak közülük.

 

 

 

 

 

 

4 Ha valahol, akkor a gyerekosztályon aztán különösen felemelő a munka.

5 Persze józan paraszti ésszel az ember azt gondolná, hogy vagyunk már annyira kulturáltak a 21. században, hogy ha leveszünk valamit a polcról, akkor legalább megpróbáljuk visszatenni azt a helyére…

6 …de időről-időre bebizonyosodik, hogy sajnos nem.

7 Legalább tette volna zsebre, vagy ette volna meg akkor már azt is b**meeg… 😀

8 Az est fénypontja mindig akkor jön el, amikor végre minden apró kis [email protected] visszakerült az eredeti helyére, hiszen ekkor következik csak a felmosás, amelytől minden nap egy kicsit meghal az ember.





9 Black Friday idején kicsit olyan érzésünk lehet, mintha egy állatkertben sétálva hirtelen kinyílnának a ragadozók ketrecei.

10 Nincs jogod azt mondani, hogy ‘kemény napod volt ma a melóban’, amíg nem próbáltál meg leszedni egy begerjedt nőt az utolsó darab akciós LED tévéről.

11 A ruhaboltok egyik csodája: sosem tudhatjuk, mi vár ránk a próbafülkében.

 

 

 




 

 

 

12 Ha ‘szerencsénk’ van, még akár egy ottfelejtett emberrel is találkozhatunk.

13 És akkor a vevő megkérdezi, hogy ‘tudnál-e mutatni neki ebből egy 36-ost?!’… A szemedben pedig új értelmet nyer a “tű a szénakazalban” kifejezés.

14 Ez a papír azt hiszem, hogy mindent elárul a bolti dolgozók életéről.

15 A legszebb az egészben, hogy nyitáskor, minden üzlet, minden polc így néz ki.





16 Patyolat tisztaságúak ilyenkor az üzletek.

17 Persze mindezekből a vevők nagy része már nem sokat láthat…

18 …hiszen, amikor ők érkeznek, már nem így…

 

 

 

 

 

 

19 …hanem így néz ki a termékek legjava.

20 A legjobbak persze a gyerekek, akik mindig gondoskodnak róla, hogy amíg a “figyelmes” anyuka vásárol, csináljanak egy kis extra melót a dolgozóknak.

21 Végezetül tehát ne csodálkozzunk, ha a bolti dolgozók is megpróbálják a saját módjukon viszonozni azt a fajta ‘kedvességet’, amit ők kapnak a vásárlók részéről… 😀

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?