Életmód

18 ember, aki nem követte az utasításokat és ezért súlyos árat fizetett

,,Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján…” – egy közmondás, melyet gyerekkorunkban legalább ezerszer hallottunk a szüleinktől annak idején. Azóta persze már mi is tudjuk, hogy jobb, ha betartjuk a szabályokat és óva intéseket, máskülönben alaposan megüthetjük a bokánkat. Az alábbi embereket azonban ez teljesen hidegen hagyja, és mondhat nekik bármilyen utasítást vagy jó tanácsot az ember, ők csak a saját hülye fejüket követik, melynek legtöbbször persze meg is van az eredménye…😜
 

 

 

1 ,,Jó lesz az ott.” – mondta a férjem, majd elkezdte kivágni a mosdó helyét, mely így végül egy teljes kartávolságnyira került pult szélétől.”

2 A kedves szülő némileg félreértette a feladatot és a saját, illetve gyermeke neve helyett inkább megpróbálta nyelvtanilag kiegészíteni a szöveget.

3 ,,Kurkuma maszkot készítettem, most úgy nézek ki, mint Bart Simpson.”


4 Végül is nincs rá írva, hogy ne ülj le, csak annyi, hogy kib*szott törékeny tükör.

5 Hogyan ne nyissunk ki egy üveg bort.
6 ,,A pasim egy üveg kagylót hozott nekem szuvenírként a nyaralásról. Nekem kellett szólnom neki, hogy csúnyán átverték, az üveg fele ugyanis nem kagyló, hanem pisztáciahéj volt…”



7 ,,Az életemet rá merném tenni, hogy anyám azt hiszi, hogy töltődik a telefonja.”

8 Jobb, ha nem is tudja az igazságot.

9 Annyira szerelmes, hogy még az időérzékét is elvesztette.

10 ,,Ma reggel a fiam úgy döntött, hogy gofrit süt nekem…”

11 Ennyi erővel azt is magára tetováltathatta volna, hogy „hülye vagyok”.

12 Valaki szóljon neki, hogy kinyitva hatásosabb.

13 ,,A barátnőm kenyeret akart sütni nekem…”

14 ,,Ne pakolja egymásra.”

15 ,,Ajándék szappant adtam a barátnőmnek, de ő nem olvasta el a dobozát és beleharapott, mert azt hitte, édesség…”

16 ,,Tegnap egy átbulizott éjszaka után Überrel mentem haza. Hogy én mekkora idióta vagyok…”

 

 

 

 

 

17 Nem volt egyszerű, de végül csak talált egy szabad ,,parkolóhelyet”.

18 ,,Nem mérem le, szemre jó kell, hogy legyen…” – mondta a férjem, majd felszerelte az ajtóütközőt a falra.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?