Külföld

„Kivertem belőle a sz*rt is” – 2 éves gyerekét verte össze a youtuber adás közben

A videóban felháborodottan mesél arról, hogy ő így neveli a kisgyerekét.

 

 

 

 




Michelle Grace egy amerikai youtuber, aki smink és kozmetika témákban készít videókat. Nevét valószínűleg sosem ismertük volna meg, ha nem tölt fel a csatornájára egy olyan felvételt, amin a háttérben gyereksírás hallható. A 23 éves nő meg is magyarázza a videóban:

Halljátok ezt, ugye? A két évesem épp most kapott egyet a seggére. Mert annak ellenére, hogy rengetegszer elmondtam neki, hogy ne nyúljon a sminkjeimhez, k*rvára nem figyel rám soha.

Aztán elpanaszolja, hogy akárhova rejti el az eszközeit, a gyerek mindig megtalálja, talán egy „k*rva széfet kellene” vásárolnia egy számzárral, hogy ez elkerülhető legyen. Grace szerint a lánya már két sminkpalettáját tönkretette, a kettőből az egyik fajtát ráadásul már nem is lehet kapni. Ezen a ponton megakad egy pillanatra a videó, majd amikor a youtuber folytatja, a háttérben már nem hallani a gyereksírást.

Kivertem a sz*rt is belőle. Nem szó szerint. De most megtanítottam.

 

 

 

 

 

 

 

És ezek után kiderül, hogy nem először alkalmazott fizikai fenyítést a – még egyszer hangsúlyozzuk – kétéves gyerekével szemben.

Tudom, sok szülő talán nem ért velem egyet. Alapesetben nem fenekelem el a gyerekem, csak amikor muszáj, és ilyenkor csak ráhúzok egyet. Alig fáj neki. Körülbelül öt másodpercig szokott ilyenkor sírni.

A kommentelők egy része csak simán felháborodott, mondván, a youtuber láthatóan jobban félti a sminkjeit, mint a gyerekét, de akadt, aki szerint a gyámhatóságot kellene értesíteni a látottak után. Mások pedig petíciót indítottak, hogy távolítsák el Grace csatornáját a YouTube-ról.

Michelle Grace később – a kommentek láttán – a Twitteren védekezett, és azt írta, nem kellett volna így cselekednie, az érzelmei vezérelték, és nagyon sajnálja, hogy rossz döntést hozott.

A videót azóta eltávolította, de az interneten nem olyan könnyű meg nem történtté tenni a dolgokat, úgyhogy itt egy verzió a botrányos felvételből.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?