Celeb / Híresség

„Sok irigy balf.sz” – Nagy bejelentést tett a magyar rapper az erdélyi botránya után, üzent rosszakaróinak is

Korábban a Blikk is írt róla, hogy Mr. Misshnek igencsak nehezen indult a 2020-as éve, ami miatt most vissza is vesz kicsit a tempóból. A nagy hajtás csillapítása mellett azért egyet mégis belerúgott valakikbe, mégpedig az „irigyeibe”.

 

 

 




 

A népszerű rappertől nem áll távol a balhé, nemrég Erdélyben keveredett bajba, néhány hónappal ezelőtt pedig azzal vádolták meg, hogy rátámadt egy nőre. Missh most az Instagram-oldalán látta be, hogy nem ártana neki egy kis pihenő, hogy összeszedje a gondolatait és lenyugodjon kicsit, azonban a beismerése végén csak sikerült újból beszólnia egy csoportnak, az irigyeinek – írja az NLC.

Most pár hónapig nem csinálok semmit, úgy döntöttem. Inkább élvezem kicsit a dolgaim. Mindent összeszedtem magamnak, ami sose lehetett volna . Ház, kocsi, pénz. Hála nekem és a barátoknak, akik segítettek, ja és az akaraterőnek, ami segít nap mint nap elviselnem a sok irigy balf@szt, akikre igazából nem haragszom, inkább sajnálom” – írta ki a közösségi oldalára Missh.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?