Belföld, Hírek

Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést a zivatarok miatt

Borúsan indul a kedd, a szél is helyenként megerősödik. De akár 19 fok is lehet.

 

 

 

 

 




Kedden az átmeneti elvékonyodások, felszakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Többfelé várható eső, zápor, főleg a Dunától keletre zivatar is. A déli, délkeleti szél helyenként megerősödik; majd a Dunántúlon a szél fokozatosan északira, északnyugatira fordul. A hőmérséklet kora délután többnyire 10 és 16 fok között valószínű, de délkeleten, keleten 17, 19 fok is lehet.

Zivatar miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre.

Többnyire este is borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati tájak fölött elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőtakaró. Utóbbi tájakat kivéve további eső várható, elsősorban a Tiszántúlon jelentős mennyiség is hullhat. Keleten is lassanként északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A hőmérséklet késő este 5 és 11, hajnalban 3 és 9 fok között alakul.

Szerdán a Dunántúl nyugati felén egyre inkább szakadozottá válik a felhőzet, ettől keletebbre továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, késő délutántól fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet. Nyugatról kelet felé haladva nő a csapadékhajlam. A középső vidékeken helyenként időszakos záporok, a Tiszántúlon többfelé eső várható. Az északi, északnyugati szél nagy területen erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

 

 

 

 

Csütörtök reggelre jórészt mindenütt kiderül az ég, délelőtt a Duna-Tisza közének tág környezetébe erőteljes gomolyfelhő-képződés kezdődik, a nyugati részek felé pedig fátyol- és gomolyfelhők sodródnak, mindemellett sok napsütés várható. Eleinte keleten lehet záporeső, majd napközben már számottevő csapadék már nem várható. Az északi szél délire fordul és alapvetően mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, a felhősebb keleti vidékeken lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 10 fok között várható.

Pénteken fokozatosan megvastagszik a felhőzet, erősen felhős vagy borult idő várható. Nyugat felől egyre többfelé ered el az eső. A déli szél mérsékelt marad, csak időnként élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?