Celeb / Híresség

Zajlik az élet az X-Faktor győztesénél: Ruszó Tibi tele van jövőbeli tervekkel, még a szerelem is rátalált

Budapest — Teljesen megváltozott Ruszó Tibi (16) élete, amióta tavaly megnyerte az X-Faktort! Az énekes Balogújfalun lakott a családjával, ám nemrégiben a fővárosba költöztek, hiszen ide szólítja Tibit a rengeteg munka és koncert.

 

 

 

 




 Nagyon sokat kaptam és kapok az X-Faktortól, hála az égnek, egymást érik a fellépések! Imádom, hogy mindenhol ennyien várnak és szeretnek! Részben a fővárosba költöztünk már a családdal, így könnyebb a dolgom. Egyelőre egy budapesti albérletben élünk, mert házat majd otthon szeretnék venni. Sokat járunk haza a suli miatt is, illetve az otthoni környezet azért mégiscsak otthoni környezet – mosolyodott el Tibi, aki úgy tervezi, hogy egy éven belül venne új házat a szülőfalujában, hogy ezzel is támogassa a családját.

– A nyereményből vennék házat, így ahhoz nem nyúlok, de a fellépéseim bevételéből is támogatom a szüleimet. Mivel most én vagyok a családfenntartó, gyűjtögetek, de ezt nem teherként vagy nyomásként élem meg, egyszerűen csak teszem a dolgom. Eddig nagyon szerény körülmények közt éltünk, néha étel sem jutott az asztalra, mostanra azonban minden megváltozott!

Tibivel az RTL Klub tehetségkutatójának forgatása közben szakított a barátnője, ami nagyon megviselte a fiatal énekest. Elmondása szerint a lány hűtlen volt hozzá, s hiába próbálta őt visszahódítani, még szerenádot is adott neki, a kapcsolat zátonyra futott. Bár sokáig nem akart új barátnőt, úgy alakult, hogy ismét beköszöntött az életébe a szerelem.

– Van most egy lány az életemben, de óvatos duhaj vagyok, egyelőre nem is szeretnék többet elárulni a kapcsolatunkról. Az első most a munka és a tanulás – árulta el Tibi, aki a tehetségkutató alatt magántanuló lett.

 

 

 

 

– Mindennapi rendszerességgel nem tudok jelen lenni, de amikor van időm, természetesen ott vagyok. Szerencsére ezt nagyon rugalmasan kezelik a tanárok, örülnek a sikeremnek. Az év végi vizsgák természetesen nekem is kötelezőek, úgyhogy már azokra koncentrálok. Szerintem nem lesz gond, könnyen veszem majd az akadályokat.

Új dallal és klippel készül

Madarat lehetne fogatni a boldogságtól Ruszó Tibivel, hiszen hamarosan új dallal és klippel jelentkezik.

– Vidám zene lesz, rólam szól! Némi közöm volt hozzá, elmondtam, körülbelül mit szeretnék, és maximálisan megvalósult, amire gondoltam. Napok kérdése a megjelenés, sőt, már a klipet is forgatjuk hozzá – mesélte büszkén az énekes.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?