Belföld, Hírek

Viharos széllel és esővel jön a hidegfront, de vasárnap már ismét jó idő lesz

Több megyére figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt. Északon havas eső, hó is hullhat pénteken.

 

 

 

 




Hidegfronttal indul a hétvége, de már szombaton melegszik az idő, a hét végére pedig ismét enyhe időnk lesz – derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Pénteken hidegfront érkezik, mely főleg az ország középső és keleti harmadában okozhat többfelé csapadékot:

kezdetben eső, északon havas eső, kevés hó hullhat, délután főleg záporokra készülhetünk. A Dunántúlon túlnyomóan napos, de szeles idő várható. Az északnyugati szelet több helyen erős, viharos lökések kísérhetik.

Délután 2, 11 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz hidegebb.

Erős szél miatt több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

 

 

 

Szombaton gyengén felhős, derült lesz a reggel, később nyugat felől egyre jobban megnövekszik a felhőzet. Délután már erősen felhős, borult lesz ég, de csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél élénk, északon, helyenként erős lökésekkel járhat. Hajnalban -5, 0, délután 6, 12 fok várható.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, napközben az ország északi felén készülhetünk esőre, záporokra. A délnyugati szelet északkeleten erős, néhol viharos lökések kísérhetik.

Az enyhe hajnal után délután 10-16 fokig melegszik a levegő.

Hétfőre virradó éjszaka országszerte viharossá fokozódhat az északnyugati szél, és napközben is többfelé lehetnek erős lökések. Emellett változóan felhős-napos idő ígérkezik, futó záporok elvétve alakulhatnak ki. Délután 6-13 fok valószínű.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?