Belföld, Hírek

„Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam” – Először szólalt meg a brutálisan összevert Orosz Bernadett támadója

Eddig elzárkózott a nyilvánosságtól Orosz Bernadett támadója, K. István, de most úgy érzi, itt az ideje, hogy az ő álláspontját is megismerjék az emberek. Az alezredes szerint ,,túl sok valótlanság hangzott már el” az esettel kapcsolatban.

 

 

 

 




Az egész országot sokkolta Berni története, aki tavaly november 11-én osztotta meg Facebook-oldalán fotóit a felismerhetetlenségig összevert arcáról. A miskolci édesanyát volt párja, K. István bántalmazta egy bujáki osztálytalálkozón, tettét pedig a Borsnak adott interjújában sem tagadta.

Az egykori alezredes Bernadett iránt érzett, mindent elsöprő szerelméről, eljegyzésről és házassági tervekről beszélt, azt állítva: ,,Bernadett többször beszámolt neki a kalandjairól más férfiakkal, de ő mindig megbocsátott neki”.

A brutális támadásról csak annyit mondott, a mai napig nem tisztázott számára, hogy mi is történt valójában Bujákon, mert ő nem emlékszik semmire. A férfi szerint csak akkor szembesült vele, hogy mit tetta szerelmével, amikor november 11-én az ismerősei átküldték neki a sajtóban megjelent fotókat.

,,Összeszorult a szívem, elsírtam magam, amikor megláttam. Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam. Ha így van, azt nagyon sajnálom, és természetesen vállalom érte a felelősséget” – ismerte be tettét K. István a Borsnak, azt azonban továbbra is tagadja, hogy Berni életére tört volna, hiszen – ahogy fogalmazott – ,,mindennél jobban szerette őt”.

A férfi az állítását egy orvosi szakvéleménnyel próbálta alátámasztani, miszerint az asszony sérülései ,,nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a nyilvánosságra hozott képeken tűnnek”.

K.István beszélt arról is, milyen az élete a történtek óta.

,,Azt gondolom, nem helyes az, amit Bernadett a sajtóban csinált. A rendőrség azonnal intézkedett az ügyben, ő pedig miattam semmilyen veszélyben nem volt. Nem kell félnie, biztosan nem megyek a közelébe. Szükségtelen volt a nevemet, a foglalkozásomat, a lakóhelyemet közzétennie, mert az emberek félinformációk alapján igen súlyos cselekedetekre ragadtatták magukat velem és a családommal szemben. A 16 éves gimnazista fiamnak például az atrocitások miatt kellett kollégiumba mennie. Emellett sokan elfordultak tőlem, és rengetegen fenyegetnek” – mondta a Borsnak.

 

 

 

 

 

Arra kérdésre, miért perelte be Bernadettet ötmillió forintra nemrégiben, a a következőt válaszolta:

,,A benyújtott személyiségi jogi per szimbolikus jelentőségű, mivel Bernadett pontosan ezt az összeget követelte tőlem, én pedig szerettem volna jelezni, hogy ennek az ügynek a lezárásának nem a sajtón keresztül üzengetés és az emberek hergelése a megoldása” – mondta a lapnak, majd hozzátette, nagyon sajnálja a helyzetet, amibe Bernadett került, illetve szeretné elmondani, hogy ő mindent elvesztett, ami fontos volt számára.

K.István megdöbbentő nyilatkozatára Orosz Bernadett szinte azonnal reagált is Facebook-oldalán, ezt írva:

,,Ugyan mit is várhatnánk az elkövetőtől, mint fiktív lejárató hadjáratot az áldozat ellen…? Mindenesetre szégyellje magát! Maga a ‘nem emlékszem’ is kiüti nálam a biztosítékot, mert nem ez az igazság. Az előző két bántalmazásra sem emlékszik?! Nem bosszú hajt, hanem az igazságérzetem(…) Legalább annyi gerinc lenne benne, hogy felvállalja a félrelépéseit, ha már annyiszor megbocsátottam neki, én hülye, nempedig a hárítást és terelést használja, jó szokásához híven”.

Ugyan mit is várhatnánk az elkövetőtől mint fiktív lejárató hadjáratot az áldozat ellen, hirtelen szenilitást…… A…

Közzétette: Bernadett Orosz – 2020. február 19., szerda

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?