Életmód

A 21 legfurcsább megoldás, amivel a koronavírus ellen próbálnak védekezni az emberek

Mióta csak az Egészségügyi Világszervezet globális vészhelyzetet hirdetett, tudhatjuk, hogy a koronavírust nem szabad félvállról venni. Bár idehaza (szerencsére) eddig nem ütötte fel a fejét, a betegség már számos országban elterjedt szerte a világon. Éppen ezért nem is csoda, hogy az emberek minden létező módon igyekeznek megóvni magukat és szeretteiket. Az egészségügyi maszkok persze azonnal hiánycikkek lettek a boltok polcain, ezért az emberek – jobb híján – azzal próbálják védeni magukat, ami csak a kezük ügyébe kerül.

 

 

 

1 Tajvanon kizárólag nemzeti lobogós maszkok kaphatók, szóval hogyha egy kínai meg akarja magát védeni a vírustól az országukban, akkor a tajvani zászlót kell a fején viselnie.

2 Az asszony ezért még nagyon dühös lesz majd.

3 Egy hülye ötlet nem hülyeség, hogyha működik. Bár erről nem tudjuk, hogy működik-e vagy ér-e egyáltalán valamit.


4 Nem bízta a véletlenre: duplán bebiztosította magát.

5 Ha van olyan vírus, ami áthatol ezen a védőpáncélon, az meg is érdemli a győzelmet.

6 Próbálunk nevetni és poénkodni némelyik fotón, de nem őszinte a mosolyunk, hiszen roppant elszomorító, ahogy a kétségbeesett embereknek próbálnak védekezni a vírus ellen.

7 Az új fizetőeszköz.



8 Hogy beválik-e azt nem tudjuk, de legalább kellemes dinnye szagot érez egész nap.

9 Intim szféra.

10 Ez talán még a dinnyés megoldásnál is kellemesebb. Mármint ami az illatát illeti.

11 Szomorú látni ahogy a kétségbeesett család próbál védekezni.

12 Ez már annál vidámabb megoldás.

13 Talán az első olyan a listán, ami akár még működhet is. Le a kalappal!

14 Talán egy kesztyű okosabb választás lett volna.

15 Persze, furcsa és őrült ez a vizes palack a fején, de akkor vess egy pillantást a mellette álló munkavédelmis arcvédő pajzsot viselő fickóra.

16 Egy felirat nem hazudhat. (safe = biztonság)

17 Egy kis koronavírus még nem ok arra, hogy ne menjetek el sétálni a családdal a tóhoz.

18 Persze vírus van meg minden, de ne feledkezzünk meg a prioritásról.

 

 

 

 

 

 

19 Mi lehet a narancsokban?!

20 Nem egy ilyen fogja megvédeni az emberiséget a vírustól, erre mérget mernék venni.

21 Végezetül egy kép, amivel valószínűleg sokan képesek leszünk azonosulni…😏

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?