Életmód

21 béna parkolás, amit nem tudtak “megjegyzés” nélkül hagyni az emberek

A parkolás meglehetősen egzakt tudomány: van két vonal, ami közé be kell tennünk a verdát úgy, hogy lehetőleg ne takarjunk ki vele egyetlen mozgáskorlátozott jelet sem. Legalábbis így néz ki elméletben, de a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy több mint 100 év sem volt elég ahhoz, hogy az emberiség megbarátkozzon az autóvezetés mesterségével és ezzel kapcsolatosan a helyes parkolás fogalmával. Ennek persze olykor meg is van az elkerülhetetlen következménye…🙄

 

 

 

1 Valaki volt olyan kedves, és egy kis ragasztószalag segítségével megmutatta neki, hogy hol kezdődik az egyik és hol a másik parkolóhely.

2 Télen a lakótelepi szomszédok közötti parkolóharc már-már valódi művészeti ággá növi magát.

3 Valaki szemmel láthatóan nem vette jó néven, hogy miatta nem tudott kiparkolni és elindulni akkor, amikor akart.


4 Pedig milyen diplomatikusan indult.

5 Ez történik, amikor egy radiológus nem tudja tőled leparkolni a verdát.

6 Valaki segített felhívni a figyelmét, hogy mozgáskorlátozott helyen parkol.

7 ,,Pont befért”.



8 Az ő parkolási stílusa exkluzív parkolóhelyet igényel.

9 Két ablaka bánhatja, ez már biztos…de valószínűleg még egy pofás kis bírságot is kapni fog a tűzcsap mellé parkolásért.

10 A szar bók is bók.

11 Játszva tanul az ember.

12 Ő már csak ilyen, ezen már nem változtathatunk, de gondoljunk a jövőre.

13 A helyében megfontolnám.

14 Rögtönzött KRESZ-lecke, ingyen.

15 A szomszédok már valószínűleg jól ismerik őt a környéken.

16 Lelki terrorral próbál meg hatni.

17 A buszsofőrök sem azok az emberek, akikkel érdemes packázni.

18 ,,Még jöhetsz, még jöhetsz…mostajó.”

 

 

 

 

 

 

 

19 Ez sok mindent megmagyarázna.

20 Meg lennék lepve, ha ő írta volna, de azért ne zárjunk ki semmit.

21 Végezetül pedig: az arany tahó díj nyertese… 😀

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?