Életmód

226 centi magas és 52-es lába van – ezért nem kap jogosítványt egy brazil férfi

A repülőn sincs könnyű dolga, mert a lábai csak a vészkijáratokhoz szóló helyeknél férnek el.

 

 

 

 

 




Extrém magassága és lábmérete miatt nem kaphat jogosítványt egy brazil férfi, írja a Mirror. Denis Albino 226 centiméteres magasságával Brazília második legmagasabb embere, ráadásul a lábai is hatalmasak: kevesen rohangálnak 52-es cipőkben a világon rajta kívül.

Mivel a 47 éves férfi sokat jár fellépésekre, különböző meghívásoknak tesz eleget és rendszeresen szerepel tévéműsorokban is, mindenképpen szüksége lenne vezetői engedélyre és egy autóra, de ez úgy tűnik, hogy éppen a méretei miatt nem valósulhat meg. Többször is nekifutott már a jogosítvány megszerzésének, de eddig mindig ugyanazért utasították el: túl nagy a vizsgák során használt autókhoz képest.

A legfontosabb érv nem is Denis 226 centis magasságával van, hanem az 52-es lábakkal, amikkel csak nagyon körülményesen, vagy alig lehet biztonságosan kezelni az autó pedáljait. A férfi már jó ideje küzd a vezetői engedélyért, ebben a 2009-es, vagyis 11 éves videóban is azt magyarázza, hogy alig fér be egy átlagos méretű kocsiba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?