Külföld

„Túl sok a fehér ember itt” – Nagy botrányt kavart egy fekete nő viselkedése az amerikai egyetemen

Az amerikai Virginiai Egyetemen nagy port kavart egy fekete nő viselkedése: az egyetem közepén próbálta felhívni magára a figyelmet azzal, hogy magából kikelve azt kiabálta, hogy túl sok a fehér diák az egyetemi kampuszon.

 

 

 




 

Állítása szerint ez sok, nem fehér embert kellemetlenül érint, ugyanis a diákok egy része kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy túlnyomó többségben vannak a fehér társaik. Szerinte ezt nem méltó egy olyan intézményhez, amely multikulturális központnak tartja magát, hiszen ez szembemegy azokkal az értékekkel, amit az egyeteme képvisel. ” Az egyetem feladata az lenne, hogy teret adjon a sokszínűségnek.” – mondta.

Videóra vették a beszéded, vírusként terjed a felvétel a közösségi oldalakon:





A felvétel alatt a kommentelők nagy része rasszistának tartja a nő megnyilvánulását és sértőnek a fehérekre nézve. Az egyetem ezután közölte, hogy nem bőrszín vagy kvóta alapján veszik fel a diákokat. Közleményükben kitérnek arra is, hogy az egyetem mindenki felé nyitott és ugyanolyan jogai vannak a diákoknak, etnicitástól függetlenül.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?