Hírek, Külföld

Kiderült, nem is a vuhani halpiacról terjedt szét a koronavírus: ez mindent megváltoztat

Orvosok vizsgálták meg az első 41 ismert koronavírusos beteg kórlefolyását és kiderült: nem igaz, hogy a betegség az azóta bezárt, vuhani halpiacról terjedt szét.

 

 

 

 




 

A legújabb tanulmányok cáfolják, amit a kínai hatóságok állítanak, sőt, azt is cáfolták, hogy a betegség nehezen terjed emberek között.

Az nlc.hu a Lancet című, mértékadó orvosi folyóiratra hivatkozva azt írja: a 41 beteg kórlefolyását vizsgálva a kutatók rájöttek: az első koronavírusos beteget december 1-jén azonosították, tehát novemberben kellett megfertőződnie. Ráadásul a beteg előzőleg egyáltalán nem járt a halpiacon. A betegek között másik 13-at találtak ezek után, akiknek szintén semmi közük sem volt a piachoz.

Az orvosok most azt mondják, elég valószínű, hogy a vírus már egy ideje lappanghatott a vuhaniakban, és ebben az időszakban kezdték egymást megfertőzni.

 

 

Ráadásul azt is mondják: a kínai hatóságoknak már korábban tudniuk kellett az első 41 betegről, akik nem a halpiacon fertőződtek meg.

Ugyanis a kutatók a legújabb vizsgálatok alapján most azt gondolják, hogy a vírus már október 1-jén megjelent, viszont így rejtély, hogy honnan indult pusztító útjára.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?