Celeb / Híresség

Schobert Norbi: „Kicsit elmértem” – íme a fitneszguru eddig legőszintébb vallomása a történtekről

„Tudom, hogy más szögből közelítettem az életmódváltás kommunikácóját, és nem tudom eldönteni, hogy ami történt, az jó, vagy rossz. A jóisten fogja eldönteni azzal, hogy büntet, vagy jutalmaz.”

 

 




Schobert Norbert – tekintettel arra, hogy mindenki róla beszélt a kijelentései miatt az elmúlt hetekben Magyarországon – a Blikk Talk beszélgetés-sorozat vendége volt szerkesztőségünkben. A teljes beszélgetést a Facebookon közvetítettük, itt nézheti meg. Norbival Szirmay Dávid főszerkesztő helyettes beszélgetett.

Mint ismert, Norbi ellen komoly gyűlöletcunami indult el, miután azt mondta, hogy a nők „ott cseszik el”, hogy szülés után elhíznak és nem is nyerik vissza az alakjukat. Ezen rengetegen kiakadtak, de sokan mellé is álltak Norbinak, aki végül a mondanivalója lényegéért nem, de annak stílusáért bocsánatot kért.

– Állok elébe ennek az utálatnak, ami övez – mondta a beszélgetés elején arra a kérdésre Norbi, hogy mit szól a gyűlöletáradathoz, ami most áradt felé.

Szerinte ezért lett a balhé:

– Az őrület azért alakult ki, mert ez egy tabutéma: ülünk férfiak a kocsmában és nagyon durván megbeszéljük. Sőt, a nők is megbeszélik egymás közt. De közbeszédben még nem volt ilyen. Azért gondoltam, hogy elindítom a gyújtópontot, mert a társadalomban a változás mindig a nőktől indul el:

– Ők mondják meg, mit fogunk a hétvégén csinálni, mit fogunk enni, mit fogunk főzni. Elvárásaiktól függ, hogy mi férfiak milyen irányba megyünk el, sőt, a gyerekkori elhízás is tőlük függ, hiszen ő az „anya”. Olyan ügyesen vagyunk mi férfiak otthon terelve, hogy azt hisszük, fantasztikus döntéseket hozunk, de valójában mindent a nő dönt el – tette hozzá.

– Nálam feministább amúgy a világon nincs. Imádom a feleségemet, anyámat, a nőket, a kövér nőket, de a kövérséget nem. Támadom a kövérséget, és az emberek, a celebek, a nép, a Facebook-közönség szereti közönség magára venni, hogy ez róla szól – mondta Norbi, aki azt próbálja sulykoni mindenhol, hogy:

A háj, a túlsúly, a betegség, az nem az ember, hanem az maga a probléma.

 

 

 




 

 

Hogy fogalmazna most?

– Ha máskép fogalmaznék, most nem ülnék itt – mondta a kérdésre a fitneszguru, de végül kameránk előtt eljátszotta, hogyan is hangzana most az a bizonyos beszéd.

Nagyjából így:

– Kedves hölgyek és urak, de leginkább hölgyek, szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szülés után évekkel, Magyarországon a nők nagy többlet testsúllyal rendelkeznek. Sok esetben emiatt problémák adódnak: betegségek, tönkrement önbizalom. És a másik, hogy nem minden férfi tolerálja hosszú távon, ha a felesége elhízik. Mert nem tetszik neki. Gondold bele magad a férjed helyébe: 55 kilós bombanő voltál, csodás gyereket szültél, és még egyet, és most száz kiló vagy. És a férjed mindig emlékezni fog arra az 55 vagy 65 kilós lányra, de mikor megérkezel döngő léptekkel a hálószobába, egy varázs elmúlik.

Megint a nők

Norbi elárulta, első – legnagyobb port kavart – videójában miért beszélt csak a nőkről: mert szerinte a rövid videók ütősek, nem akart több témát felvetni, úgy volt vele, hogy a következőben majd a férfiakról beszél.

– A nők ráadásul sokkal toleránsabbak, sokkal inkább megmaradnak a férfi mellett, bár tény, hogy mi férfiak sokkal vizuálisabbak, mint a nők, akik sokkal inkább képesek szeretni egy egyéniséget, lelki támaszt, aki „férfi”. Mi azt nézzük meg, hogy karcsú a dereka, mekkora mellei vannak – mondta.

Rékáról egy kérdésre válaszolva azt mondta, őt sem kívánná annyira, ha elhíznia:

– Ha nem volna önmagára igényes a feleségem és 90 kiló lenne, akkor is mellette lennék, de nem lennék annyira elolvadva, mint most, amikor meglátnám 57 kilósan. Attól még jó férje lennék és jó apja a gyerekeinknek.




„Kicsit elmértem”

– A s**x, a külső, a házasság, az anyaság, a szülés azok olyan hívószavak, amikkel erős társadalmi figyelmet kelteni. Tudtam, hogy lesz belőle valami, csak nem tudtam, mekkora. Kicsit elmértem. Azt gondolom, hogy mikor elül a vihar és újra kisüt a nap, mindenkinek hagytam valamit a saját gondolataiban belül, s ha ez arra fog mozdítani bárkit, hogy tegyen magáért, akkor az jó lesz. Én a kóros elhízásról beszéltem, és nem a ducikról. Ha valaki 160 magas 70 kiló, az duci.

– Sok mindenki megszólalt, sajnálom, hogy az obezitológusok, a diabetológusok és a szülész nőgyógyászok nem, mert ha megszólaltak volna, azt mondták volna, hogy Norbinak a stílusa kemény, de valós problémákat dönget.

Ha valaki babát vár, férjhez megy, ne hízzon a terhesség alatt 30-40 kilókat, vagy ha mégis, akkor gyorsan fogyjon vissza, a saját és a baba egészsége érdekében és a házassága érdekében.

Új sorozat, élő emberekkel

Schobert Norbi elmondta azt is, hogy egy új sorozatot indít a Facebookon: sokan keresték meg, akik névvel, arccal elmondanák a történetüket. 20-30 jelentkező volt, ők mesélik majd el, hogy ők is ebbe a csapdába estek, és fontos, hogy nincsenek egyedül, és igenis, a büszkeségünket és az egészségünket is vissza lehet nyerni.

– Elsőnek ki fog ülni oda egy pali és azt mondja: a csinos felesége hosszú évtized után azért hagyta el, mert bár közösen küzdöttek, mert nem tudott lefogyni. A felesége hagyott ott egy jó testű, fiatalabb vállalkozóért. Figyelemmel követte az eseményeket és sírva hívott fel, hogy igazam van és ma már másképp tenne mindent.

– Ezt a témát azért kell elmesélni, mert azt akarom elmondani, hogy az elhízás betegség, az ország hatvan százalékát érinti, és ez nem csak diabéteszt okoz, impotenciát, sztrókot, szívinfarktust és rákot, hanem azt is okozhatja, ha kövér leszel és elhagyod magad, nehezebben találsz magadnak párt. Én ezt megéltem, hosszú évek teltek el a kamaszkoromból, hogy tudjak magamnak párt találni, 104 kiló voltam – és nem vagyok magas – csak olyan lányok keresték a társaságomat, aki nekem nem kellett.

– Tudom, hogy más szögből közelítettem az életmódváltás kommunikácóját, és nem tudom eldönteni, hogy ami történt, az jó, vagy rossz. A jóisten fogja eldönteni azzal, hogy büntet, vagy jutalmaz.

Tavaly Norbi egy beszélgetésben azt mondta: Ha bekerülsz egy spirálba és negatív dolog történik veled, az rosszul hat a személyiségedre.





 

Tehát végtére is ártott?

– Ártott. Amit szeretnék tenni az emberekért, felrázni őket, az elindít valamit. A világ majd ha változik, akkor emlékezni fognak arra, hogy Norbi volt az a faszagyerek, aki beleállt és elindította ezt.

Megszállott, őrült, misszionárius vagyok – vallotta magáról Norbi, aki szerint ami történt, nem üzleti fogás.

A fitneszguru korábban a magyar társadalmat jellemző mindent átfogó sötétségről is beszélt egy videójában. Most azt mondta, meg is tapasztalta ezt a sötétséget:

– Megtapasztaltam kommentekben, ahol a halott gyerekeim hátán akarták magukévá tenni a feleségem… sok hülyeséget olvastam már életemben, de ilyen durvákat még soha, mint most

– Amit mondtam, betalál mindenkinek: van aki maga ellen lázad fel és tesz érte, vagy ellenem lázad fel. Ilyen elvetemült érzelmeket még nem sikerült korbácsolnom. Tanulságos volt, de ez lehetőség is. ilyen lehetőséget nem tudok vásárolni, ahol ilyen komoly dolgokról beszélgetünk, hogy hogy mennek tönkre az emberek Magyarországon az elhízás miatt.




Rosszabbul megy az üzlet?

– Az üzlet rosszabbul megy, ami azt jelenti, hogy stagnál. És ha nem növekszik, ami nem jó – mondta. – Volt olyan is, hogy Norbi, nem értek egyet veled, rohadj meg, nem vásárlok nálad. Pedig a boltnak nincs köze ahhoz, hogy én mit mondok, mit kéne tenni egy országban az adott problémával.

– Ez egy lehetőség, hogy átvigyek egy üzenetet, egy egészségprogramot: hogy jó egészségesen élni, mozogni, egészségesen enni és szülés után karcsúnak lenni, és pár hét múlva miniszoknyában elmenni a férjemmel a moziba. hogy tudjuk meg, mi a fehérje, a szénhidrát, gondolkodnak kalóriában, de egy idő után nem is számolgatnak.

És ez a tudás a kezemben van: 20 év tudása. Bárkit, aki akartam, le tudtam fogyasztani. A simogatás nem működik.

Norbi hisz a módszerében, és abban, hogy a videós-botránynak pozitív hatása lesz:

– Hiszek benne. Abban is, ha szidja valaki az anyámat, aztán este a tükörbe néz, a kisördög ott fog motoszkálni benne: rohadjon meg, rohadjon meg, de lehet, hogy igaza van.

– Ha mindenki erről fog beszélni, akkor Schobert Norbi megcsinálta a legerősebb egészségügyi PR-kampányt, ami a magyar médiában valaha volt – mondta.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?