Celeb / Híresség

Fia kirohanása után megszólalt Schobert Norbi édesanyja: ez a véleménye a botrányról

Budapest — Az elmúlt napokban válogatás nélkül estek a nők, az anyák, de még az önérzetes férfiak is Schobert Norbinak (49).

 

 

 




 

Az életmód-tanácsadó kapott hideget-meleget, amely rosszulesett az édesanyjának, ám Judith (75) eddig hallgatott. Most azonban a Blikkben védelmébe vette fiát: mint mondja, igazat szólt, de szebben is mondhatta volna.

Schobert édesanyja azonban a saját példájával cáfol rá erre, hiszen Judith mindhárom férje imádta, pedig nem volt nádszálkarcsú. A háromszoros nagymama azonban sajnálja, hogy annak idején neki nem volt egy „Norbija”, aki észhez térítse.

A férjeim imádták, hogy husi vagyok, egyik se akarta, hogy fogyjak, sőt etettek! Pedig mindhárom orvos volt, tudniuk kellett, mennyire egészségtelen a túlsúlyom” – mesélte a Blikknek Judith, hozzátéve, tőle bizony egyetlen férje sem vált el, sajnos meghaltak, de rendre orvosba szeretett bele az özvegyasszony.

Bár lett volna akkor olyasvalaki, mint a fiam! Akkor nem lettem volna korán cukorbeteg, magas vérnyomásos” – magyarázta az asszony, aki évek óta Norbi tanácsai szerint étkezik és gyógyszerekkel kordában tudja tartani a diabéteszét.

Meggyőződése, hogy a fiának köszönheti, hogy még él, mert ha nem fogy le, talán már nem örülhetne az unokáinak. Ugyanakkor úgy véli, Norbi talán túl érdesen fogalmazott.

Igaz, hogy Norbi nem fogalmazott szépen, de igaza van! Velem ugyan nem esett meg, de egyik barátnőmet bizony a kövérsége miatt hagyta el a férje. Nálunk népbetegség a kövérség, hiába könyörögnek a túlsúlyosoknak az orvosok, a szakemberek. Norbi a mondataival sokkolt, de a gyerekre is rákiabál a szülő, ha az nem fogad szót. A fiam minden szavával jót akart, és nem úgy értette, hogy szülés után rögtön nádszál legyen egy anyuka, hanem azt magyarázta, fogyjon le, amint erre van lehetősége, mert azzal az egészségének és a házasságának is jót tesz  – mondta Judith.

 

 

 

 

 

Évtizedekkel ezelőtt Norbi és Judith is duci volt, már mindketten megszabadultak számos kilogrammtól.

Schobert Norbi édesanyja elárulta, a botrány kirobbanása óta egyre-másra kérdezgetik barátai, csuklik-e.

Hálás vagyok a fiamnak, mert negyven kilót fogyasztott le rólam, de sajnos már későn, a cukorbetegségtől nagyon megromlott a látásom” – magyarázta az asszony. „Azt hiszem, csak az nem érti Norbit, aki nem akarja, de kétségtelen, hogy finomabban is fogalmazhatott volna„.

Bánatevő volt gyerekkorában

Valójában negyven évvel ezelőtt Schobert Norbi édesanyjának sikerült lefogyasztania a kisfiát.

Norbi imádta a nagymamáját, akit tízévesen elveszített. Akkor kezdett el bánatában enni. Volt, hogy a vendégeknek készített fazéknyi töltött káposztát megette, mire megérkeztek. Csak feküdt, olvasott, tanult és falt, nem tudta feldolgozni a mamája elvesztését. A torna tanárától kaptuk meg az űrhajósdiétát, eszerint kezdtem főzni, és mire befejezte a gimnázium első osztályát, lefogyott, de lelkileg megviselte a duci gyerekkora” – árulta el Judith.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?