Celeb / Híresség

A fél ország követeli, hogy Norbi kérjen bocsánatot – Rubint Rékát teljesen felemészti a stressz

Obertauern — Belefogyott az elmúlt napok viharaiba Rubint Réka (41)! Schobert Norbert (48) felesége két nap alatt három kilóval lett kevesebb, a kialakult helyzet miatt már enni sem tud.

 

 

 




 

– Az ocsmány kommenteket olvasva elment az étvágyam, így ma is reggeli helyett egy isteni jót futottam. Nézzük a dolgok jó oldalát, még egy nap, aztán elérem a leánykori súlyomat, még Update sem kell hozzá. Elég azt a sok gyűlölködő kommentet olvasnom, ami egyes emberek lelkében tombol – írta a napokban saját Instagram-oldalán a fitneszedző, aki azt is lefotózta, hogy a futás után 54,3 kilogrammot mutatott alatta a mérleg.

Schobert Norbi hétfőn robbantotta az utóbbi idők legnagyobb kommunikációs botrányát, miután egy videóban arról beszélt, hogy sok házasság azért megy tönkre, mert az anyák évekkel a szülés után is képtelenek lefogyni. Az üzletembert azóta rengetegen támadják, ám ő kitart állítása mellett.

Réka mindenben támogatja férjét. Közösségi oldalán kemény üzenetet írt azoknak, akik Norbit támadják.

– Belenyúlt a nyílt sebbe. Nem mosakodott be előtte, nem húzott gumikesztyűt. Az ország felordított! Az is, akit nem érintett – írta férje videójáról, bár később hozzátette, megérti, hogy sokak szerint tapintatosabban kellett volna fogalmazni.

Ennek ellenére nem csoda, hogy alig két nap alatt három kilót adott le, hiszen hétfő óta a csapból is Schobert-ügy folyik, rengeteg támadás éri őt is, de a hozzászólók még a gyerekeket sem kímélikSzerda este Norbi és Réka kocsiba ültek, és háromnapos síelésre indultak, a Blikknek elárulták, nem a balhé elől menekülnek, ez a program már hónapok óta le volt fixálva.

 

 

 

 

 

 

– Kicsit elutaztunk a barátainkkal Ausztriába síelni, hogy erőt gyűjtsünk a természetből és feltöltsük a lelkünket, ez most ránk fér az elmúlt napok kommentáradata után. Kaptunk hideget, meleget, de rengeteg szeretet áradt felénk, ami nagyon sok erőt ad nekünk, a család és a barátok is száz százalékig mellettünk állnak – mondta a Blikknek Réka, és bevallotta, nagyon bántja, amiért a gyerekeket is meghurcolják az interneten.

– A férjem véleményét százszorosan felülírja az a minősíthetetlen, elkeserítő, lelket megsemmisítő, megdöbbentő düh, gyűlölet és átkozódás a gyermekeink és a személyem irányába, amivel én egyszerűen képtelen vagyok mit kezdeni – tette hozzá az életmód-tanácsadó.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?