Belföld

„Nem sok, de jut majd mindenkinek” – Megszólalt a gyöngyöspatai asszony, aki 25 milliót kapart egy sorsjegyen

Gyöngyöspata — Szegény embert még az ág is húzza, de nem a gyöngyöspatai Helénát és férjét, Tamást! Bár a település egyik legszegényebb utcájában élnek, életük egy csapásra megváltozott: próbára tették szerencséjüket egy sorsjeggyel, amivel 25 millió forintot nyertek!

 

 

 

 




 

A hírt először a kekesonline.hu közölte.

Ottjártunkkor az utcában két fiatal fiú szapora léptekkel vizet hordott éppen az egyik házhoz a közkútról. Kérdésünkre széles mosollyal közölték: „Nyertünk bizony, mert végre jó helyre, reánk nézett a jóisten! Az édesanyám nyerte a pénzt, jöjjenek be!”

Nagy az öröm a családnál, nem verték nagydobra, de azért megünnepelték a milliókat.

– Voltunk vagy 120-an! – szólt oda az egyik fiatal a kanapén ülve.

– Maradj már, hadd beszéljen anyu! – intette rendre a család többi tagja.

– Nem vagyok én függő, lottózni sem szoktam, de a „bankót” megvettem – mondta kicsit szégyenkezve Heléna, majd halkan folytatta: nem akar szerepelni, mert sok a rosszakaró a környéken. A család unszolására végül mégis mesélni kezdett.

– Az első két szelvény nem nyert, a harmadik volt a nyerő. Kaparni kezdtem, egy 4-es és egy 8-as volt a mezőben – idézte fel, miközben a férje hangosan közbeszólt: az a születésnapja! Negyedik hónap, nyolcadika!

 

 

 

 

 

 

– Nagyon boldogok vagyunk, a jóisten akarta így! – fűzte hozzá az asszony. A családanyának 8 gyermeke és 13 unokája is van, így, mint fogalmazott, jó helyre és jókor jött a pénz.

 Nem sok, de jut majd mindenkinek, körülbelül 500 fős a rokonság. Szeretném támogatni a fiatalokat, s adományozunk a cigányságnak is, de el nem költözünk, felújítjuk a házat! Mink tudjuk, honnan jöttünk – sóhajtott Heléna.

A lottózóban dél után valamivel öten vártak. Mindenki sorsjegyet akart.

– Eddig még nem vettem, de kaparok már egyet én is – mondta egy férfi, aki szerint mindenki hallotta, hogy mi történt – ahogyan a helyiek mondják – „Patán”.

– Akkora banzájt csaptak, hogy még a rendőrök is kimentek hozzájuk – nevette el magát egy másik vásárló. – Hát, de ki ne rúgna ki a hámból, ha az ölébe pottyan 25 millió?! Jól tették! – fűzte hozzá a sorsjegyét kaparó férfi.

Heléna szerencséjét mi is próbára tettük, s egy még le nem kapart sorsjeggyel érkeztünk a családhoz. Az asszony szinte szuggerálta a mezőket, s közben hozzáértő módon magyarázta, mire kell figyelni kaparás közben – és újra bejött!

– Nyert! – kiáltott fel.

– Na nem 25 millió, mert azt elvittük, de a sorsjegy ára már visszajött – nevetett, miközben ragyogó szemekkel, elégedetten nyújtotta vissza a szelvényt.

12 évig lapult a nagy fődíj

A Szuper Bankó nevű sorsjegy 12 éve van forgalomban, egyetlen 25 milliós tétel várt eddig gazdára. Az ötmezős sorsjegyen a nyerési esély 1:3,66-hoz, de persze, a főnyereményre ennél jóval kisebb volt a sansz.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?