Életmód, Kreatív

20+ dolog, aminek a tervezője jó eséllyel indul az év legrosszabb tervezője címért

A világhírű mérnök és tervező, Ferdinand Porsche egyszer azt mondta: ha jót akarsz csinálni, csináld magad. Néhány tervező azonban jobban teszi, ha ignorálja ezt a kijelentést, hiszen ahogy azt mindjárt Ti is láthatjátok, tetteikkel épp ellenkező hatást érnek el. Egy bögre, ami kiszúrja a szemünket kávéivás közben?! Szekrénybe rejtett WC vagy férfiaknak készült bikini egy dinoszaurusz-modellel ábrázolva?! Most még zagyvaságnak hangzik mindez, tudom…de mindjárt megértitek, miről is beszélek.

 

 

 

1 Semmi sem gyorsítja fel jobban a reggeli ébredést, mint a kávé illata és a szemeink kiszúrása.

2 Ez egy igazán apró radiátor.

3 Nem valószínű, hogy a szeptember 11-i események New York büszkeségei közé tartoznak.


4 Egy kétkamerás kínai okostelefon, aminek valójában egyáltalán nincsen két kamerája.

5 ,,Az orvosi rendelőmben a légfrissítő szemen lövi a férfiakat, miközben a kis dolgukat végzik.”

6 Valószínűleg úgy gondolták, hogy minél mosolygósabb rajta a gyermek, annál többen veszik majd.

7 Hátulról nézve ez határozottan úgy tűnik, mint egy cselekvésre ösztönzés.

8 Ez a kerékpárút a bonyolultsága miatt kizárólag profiknak ajánlott.



9 ,,Ennyiből tart kinyitni a háztömbünk új számzáras kiskapuját.”

10 Egy szelektív szemétgyűjtésre ösztönző kuka, ami valójában csak szemfényvesztés.

11 Aranyos ülőgarnitúrát szerettek volna a fotójukkal, de valami nagyon félresiklott.

12 WC-álcázás level: végtelen.

13 Általában az ilyen festések jelzik, hogy hol nyílik az ajtó, ezzel elkerülve, hogy valaminek neki csapjuk…de nem itt.

14 Hiába van rajta mértékegység-skála, az alumíniumon akkor sem látjuk, hogy mennyi van benne.

15 Ez nem a legpraktikusabb ajtófogantyú.

16 Teljesen haszontalan (nem domború) Braille-írás.

17 Bikini fehérnemű dinoszaurusz-alkatú férfiaknak.

18 Kíváncsi lennék, hogy a tervezőjük hogyan inna belőlük mondjuk forró teát.

19 B, mint biztonság.

20 Csak egy harisnya, amiben pont úgy nézhetsz ki, mint akinek összezúzták a lábát.

21 Ha azt hitted, hogy a szemkiszúrós bögrénél nem lehet rosszabb, akkor ezt nézd meg többször is jó alaposan…😏

 

 

 

 

 

 

 

22 A legújabb (helytakarékos) fapados repülőgép ülések.

23 Egy 60 ezer forintos Adidas cipő, ami valójában nem több, mint kavicsgyűjtő.

24 Ez egy kelleténél jobban túlbonyolított öblítési rendszer, váratlan meglepetéssel…

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?