Celeb / Híresség

Fecsó megszólalt: ez a véleménye Vasvári Vivien új párjáról

Vasvári Viviennel való szakításuk után Fecsó most először szólalt meg, kifejtetve véleményét exe új kapcsolatáról is.

 

 

 

 




 

Vivien már a nyilvánosságnak is megmutatta új szerelmét, akiről hétfőn a TV2 Mokkájában Fecsó is mesélt, miközben a műsorban fűszeres steaket készített a műsorvezetőknek:

Azt mondta, „az új madár berepült”, majd hozzátette: neki is az lenne a legjobb, ha egy normális csávó lenne Vivien mellett, már csak a közös gyerekük szempontjából is.

Exe új szerelméről így beszélt: „Csak látásból ismerem, de nekem szimpatikus”.

Az is kiderült, hogy hétfőn egy edzőteremben edzettek, de nem érintette meg a dolog, véleménye szerint ez az élet rendje, tovább kell lépni. Ha megérintette volna a dolog, megpróbálná visszacsinálni az egészet és visszamenni Vivienhez, bár fura szituáció, hogy pár hónapja még vele edzett együtt Vivien, most meg mással.

Később szóba került a szétköltözés és közös gyerekük nevelésének kérdése is:

Komoly tárgyalástechnikát kellett bevetnie, de végül sikerült megoldani kisfiúk közös nevelését – mondta, és kérdésre beszélt arról a videóról is, amely miatt a legújabb vitájuk támadt volt párjával.

A videón Fecsó sörrel kínálja a kisfiukat. Fecsó szerint nem történt semmi, nyilván nem akarna kárt okozni a saját gyerekének. (A videón egyébként a kisfiú az ujjával belenyúl a sörhabba, aztán az ujját a szájába veszi.)

 

 

 

 

 

 

 

– A 2020-as évre azt kívánom, hogy amiben megállapodtunk, ahhoz tartsuk magunkat. Legyen béke kettőnk között, hisenz ez a jó a gyereknek is. Az újévi fogadalmam, hogy idén nem nősülök – mondta végül.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?