Érdekes

21 tárgy és élőlény, aminek a méreteit gyakran alábecsüljük

Az interneten szörfözve számos olyan dologgal találkozhat az ember, ami sokszor azt a téves benyomást képes kelteni bennünk, hogy már mindent tudunk róla és minket már nem érhet meglepetés vele kapcsolatban. Nem a fenét! Ahogy azt az alábbi képek is remekül mutatják majd, számtalan olyan dolog létezik a világban, aminek a méretét – ki tudja milyen okokból kifolyólag – de alaposan alábecsüljük sokszor. Most ezeket tesszük kicsit tisztába…🧐

 

 

 

1 Nyilván sok képet láttál már a Gizai piramisokról, de fogadjunk, hogy ez a kép még így is meglepett Téged!

2 Egy gorilla kezének mérete az emberi kézhez viszonyítva.

3 Ugye megvannak az autópályák fölé kifüggesztett város/távolság jelző táblák, amiket 130-nál is jól kell látniuk az autósoknak? Íme a méretük.


4 Ha pedig már itt tartunk: íme egy közönséges jelzőlámpa, egy ember méretéhez viszonyítva.

5 Azt eddig is tudtuk, hogy a jávorszarvasok nem kis teremtések, de ezt azért mégsem gondoltuk volna.
6 Sherman tábornok fája – a Föld legnagyobb törzstérfogatú fája az emberekhez képest.

7 A 67P/Csurjumov–Geraszimenko nevezetű üstökös mérete Los Angeleshez képest.



8 Egy kifejlett wombat mérete.

9 Egy bányászathoz használt billencs mérete, egy hétköznapi iskolabuszhoz képest.

10 Egy ló tüdeje, felfújt állapotban.

11 A mongol birodalom hozzávetőleges mérete 1279-ben a teljes világhoz képest.

12 Michelangelo Dávid-szobra egy emberhez viszonyítva.

13 A Nap valódi méretének megértéséhez képzeljük el, hogy az átlátszó gömb a Nap, a kék kis golyók egyike pedig a Föld, amiből nagyjából egymillió darab férne el a Nap belsejében.

14 Az amerikai Nemzeti Levéltár ajtaja.

15 Egy szélerőmű mérete egy emberhez viszonyítva.

16 A Hawaii-i Makapu világítótorony égője egy emberhez képest.

17 Az óriásmedúzák sem véletlenül kapták a nevüket.

18 Egy szénakazal, ami teljesen új megvilágításba helyezi a ,,tűt a szénakazalban” kifejezést.

 

 

 

 

 

 

 

19 Óriás japán rák.

20 Ha esetleg azt hitted volna, hogy a vadon élő farkasok éppen akkorák, mint egy közönséges kutya.

21 A Szaúd-Arábiában található Abrádzs al-Bajt toronyház órája, ami 46 méteres átmérőjével hivatalosan is a világ legnagyobb órája. Csak a viszonyítás végett: a Big Ben órájánál több mint hatszor nagyobb.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?