Celeb / Híresség

Visszament dolgozni a gyorsétterembe az X-Faktor énekesnője

Budapest — Ismét együtt állt színpadra a zsúfolásig megtelt Liget Clubban a 2019-es X-Faktor élő show-jába jutott 17 versenyző, egyedül Anti bácsi (70) nem tudott ott lenni a fellépésen. Az énekesek élete a feje tetejére állt az RTL Klub tehetségkutatója óta, megszámlálhatatlanul sokan rajonganak értük, és rengeteg felkérést kapnak. Ettől függetlenül van köztük olyan, aki visszatért korábbi életéhez.

 

 

 




 

Így tett Bagdi Enikő (20), aki a műsor előtt egy fővárosi gyorsétteremben dolgozott.

– Az éneklést semmiképpen nem szeretném abbahagyni, próbálkozom ezután is, és remélem, hogy továbbra is sok fellépésem, koncertem lesz. Emellett viszont szerintem nem ciki, ha van az embernek egy állandó munkája is, ami biztonságot jelent – tette hozzá a fiatal tehetség.

Enikő igen zárkózott, kiesése után magányra vágyott. Annyira megviselte, hogy a harmadik élő show-ban kiesett, hogy utána nem ment el sem az RTL Reggeli műsorába, s szerkesztőségünkben is hiába vártuk.

– Nem volt egyszerű időszak, de kipihentem magam és mindent a helyére tettem. Kellett egy kis idő, hogy egyedül legyek. Rosszul éreztem magam, nem akartam beszélni szinte senkivel, de már jól vagyok – mondta Enikő, aki időközben vörös haját befestette dögös feketére.

– Ennek igazából nincs köze a történtekhez. Szeretek kísérletezni, változni, megújulni, ezért váltottam most feketére, ami nekem nagyon tetszik. Sokkal vagányabbnak érzem így magam – mondta az énekesnő, aki hosszú évek óta nem tartja a kapcsolatot anyukájával, az asszony nemrég mégis látta lánya produkcióit.

– Anyukám siket, így nincs is otthon tévéje, nem szokott internetezni sem, a közösségi oldalakon sincs fent. A nagybátyámék mutattak neki videókat, azt mondták, hogy szerintük anyu büszke rám. Nem tudom, hogy ez így van-e, mert én nem beszéltem vele azóta sem – mondta szűkszavúan Enikő.

 

 

 

 

 

Ruszó Tibit az édesanyja kíséri

A 2019-es X-Faktor győztese, Ruszó Tibi megállás nélkül koncertezik, anyukája, Ruzsina asszony pedig mindenhova kíséri őt.

– Nem hagyom egyedül a fiamat. Az édesapja is szeretne jönni, de ő beteg, nem jó a szíve, pihennie kell, úgyhogy én járom Tibivel az országot. Legutóbb három napig Budapesten voltunk, ilyenkor kibérelünk egy kicsi lakást, ott szállunk meg. Már várjuk, hogy legyen egy kis időnk pihenni, szegény Tibi is megbetegedett, de nem volt ideje meggyógyulni – mondta Ruzsina asszony.

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?