Celeb / Híresség

Varga Viktornak újabb komoly tervei vannak!

Varga Viktor az elmúlt két évben zenei-, valamint képzőművészeti munkásságára koncentrált. Azonban az év eleje sorsfordító lehet az életében, hiszen ekkor tesz pilóta-vizsgát. Saját repülőjét már ki is nézte az énekes.

 

 

 

 




 

Leginkább a művészeteknek hódol az utóbbi időszakban Varga Viktor, aki nemcsak zenészként, énekesként, de festőként és szobrászként is megcsillogtatta már tehetségét.

„Az utóbbi két évben a zene és a művészet a barátnőm. Főleg erre a két dologra koncentrálok teljes erőbedobással, olyan vagyok mint egy zenei pap” – árulta el Varga Viktor a Sláger TV-n látható A helyettesítők című műsorban. A művész mindezek mellett egy másik nagy szenvedélyének is hódol: a repülés régóta vonzza, jövőre pedig már papírja is lesz arról, hogy repülőgépet vezethet.

„Életem legjobb időszakát élem, ugyanis rájöttem, hogy létezik mindennél jobb dolog: a repülés. Éppen ezért repülni tanulok, ha minden jól megy februárban meglesz a pilóta jogsim” – mondta bizakodva Varga Viktor, akinek komoly tervei vannak a repüléssel. „A későbbiekben szeretnék repülőt vezetni, már ki is néztem egyet. Nem kell nagyösszegű dologra gondolni, remélem minden a tervek szerint halad majd és tavasszal már magam vezethetem a repülőt” – tette hozzá az énekes.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?