Celeb / Híresség

Itt a döntés Manuel lopási ügyében, ezt a büntetést kapta az x-faktoros énekes

Budapest — Hiába kezdheti fiatal felnőttéletét tiszta lappal az X-Faktor versenyzője, Manuel (19), az énekes mégsem érzi magát igazán boldognak.

 

 

 

 

 




Pedig minden múltbeli hibáját jóvá teheti, a napokban ugyanis lezárult az a mediátori eljárás, amely két éve indult, amikor két barátjával együtt ellopta a Noé Állatotthonból az adománygyűjtő ládát és a benne található pénzt. Mindhárom fiút 50 óra közmunkára kötelezték, amelyet nyolc hónap alatt le kell dolgozniuk.

– Mindig szükségünk van önkéntesekre az állatotthonban, így nagyon örülnénk, ha a három fiú itt töltené el ezt az ötven órát. Az eljárás során is végig kapcsolatban voltunk egymással, és már mindannyian jelezték, hogy szeretnének majd jönni. Egyelőre nem pontosítottuk a dátumot, hogy mikor kezdenek, de bízunk benne, hogy minél hamarabb – mondta lapunknak Schneider Kinga, az állatotthon szóvivője.

Lapunk szerette volna megkérdezni Manuelt arról, mit szól a döntéshez, ám sem ő, sem az RTL Klub nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Korábban azonban elárulta az énekes: annak ellenére, hogy már jó néhány napja tudja, miként zárult az ügye, mégsem boldog. Pár hónap alatt az egész ország megismerte a nevét, több százezer követője van a közösségi oldalon, videóklipjeit pedig több millióan nézték már meg. Nemrégiben pedig a szerelem is rátalált, a tehetségkutató egyik zenekarának énekesnője, Edina (16) rabolta el a szívét.

 

 

 

 

 

 

 

– Tudom, sokan azt hiszik, nagyképű lettem, de nem gondolom, hogy azzá váltam – kezdte a szombati élő show után az énekes. – Azt is sokan kérdezik, hogy miért nem mosolygok többet vagy miért nem vagyok lazább, de az igazság az, hogy hiába a siker meg a népszerűség, nem vagyok boldog. Nem tudom elfelejteni a múltamat, a hibákat és azt, ami volt.

Manuel számára minden adott, hogy maga mögött hagyja zűrös gyerekkorát, drogos kamaszéveit, ám ehhez szükség van arra is, a hozzá közel állók támogassák őt.

– Anyukám nagyon büszke rám, ami sokat jelent nekem. A testvéreim még egyszer sem voltak az élő show-n, hogy megnézzenek, de remélem, a következő adáson ott lesznek. A mentorom, ByeAlex is támogat, mindenben mellettem áll, ami fontos nekem – mesélte Manuel.

Nem kell tárgyalás

A közvetítői vagy mediációs eljárás lényege, hogy nem kerül sor bírósági tárgyalásra, a felek megállapodnak egy olyan jóvátételben, amely mind a két fél számára elfogadható és teljesíthető, valamint megnyugtató lezárását jelenti a történteknek.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?