Celeb / Híresség

ByeAlex „nem érezné magát férfinak”, ha a párját nem ő tartaná el

Szerinte a nő akkor a legértékesebb, ha jó családanya és jó feleség.

 

 

 

 

 




ByAlex a Visasat3 Lakástalkshow című műsorában beszélt arról, hogy számára milyen a jó kapcsolat, illetve hogy számára mit jelent a család és milyen nő mellett érzi jól magát.

„Én nagyon konzervatív vagyok a négy fal között” – mondta Lovász Lászlónak.

„Én hozom a pénzt, karrier, mit tudom én, a feleségem nem dolgozik. Ő boldog, jár edzeni, vásárolgat, vigyáz a babákra, főz, megyünk nyaralni, amit akar”.

Azt mondta, nem is érezné magát férfinak, ha párjának dolgoznia kellene.

„Az a baj, hogy mindegyik többre vágyik. Akarják ezt is, de azért szeretnének 0-24-ben karriert építeni, mert különben értéktelenek.

Pedig szerintem a nő akkor a legértékesebb, ha jó családanya és jó feleség. Nekem ez az érték.

Ha a feleségemnek alkalmazottnak kellene lennie valahol úgy, hogy én dalszerző vagyok és tévében szerepelek, tehát alapvetően jó egzisztenciám van és ha mégis ide kerülne a sor, akkor kudarcot vallottam az életemben”.

 

 

 

 

 

 

Azt is mondta ByeAlex:

Egyébként én az erős nőket szeretem, akiknek van tartásuk, okosak, szorgalmasak. Nem szeretem a bénákat meg az ingyenélőket. De az előbbi nyilván szereti, ha saját privát szférája van meg karrierje és nem csak a mi van. Szóval ez nem tudom, hogy fog működni a jövőben, lehet hogy sehogy.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?