Érdekes, Étel/Recept

Megvan, hány tábla csoki ölhet meg, és egy rakás másik étel halálos adagját is kiszámolták

„Ebből bármennyit meg tudnék enni, olyan finom” – ismerős? Nos, talán még sincs így…

 

 

 

„Haszontalan, ámde nagyon érdekes dolgok a világról” mottóval ezúttal egy Popular Science cikket szemlézünk, amiben kiszámolták, hogy a hétköznapi ételekből mekkora az az adag, ami megölhet egy embert. A legtöbbet nem tudnánk teljesíteni, de a dinnyével jó lesz vigyázni.

1. Marhamáj

Míg a tengerentúlon viszolyognak tőle, több konyha, köztük a magyar is szereti a belsőségeket. A marhamáj annyi A-vitamint tartalmaz, hogy azt akár túl is adagolhatjuk. Azért nem kell nagyon aggódni,

legalább 162 kilót kéne megennünk belőle, ennyit még Fekete László sem reggelizik versenynapon.

Így készítsd el a májat, ha éhes lettél egy adagra:

2. Avokádó

Ez a jótékony zsírokkal teli gyümölcs csaknem kétszer annyi káliumot tartalmaz, mint egy banán. Ha ebből túl sok kerül a véráramba, az szívproblémákhoz vezet, amelyekhez a mérgezés általános tünetei csatlakoznak, úgymint émelygés, hányás, hasi fájdalom, gyengeség, rossz közérzet. Legalább 200 darab kell ahhoz, hogy betegek legyünk tőle.

3. Étcsokoládé

A koffeinhez hasonlóan a kakaóban lévő teobromin hatására emelkedik a szívfrekvencia, a vérnyomás, ami esetenként hirtelen szívmegálláshoz vezet. Itt sem esélyes, hogy belehalunk, mert legalább 332 szeletet kellene megennünk legalább ahhoz, hogy baj legyen.

Egy csokoládéevő verseny résztvevői láthatók, reméljük nem lett semmi bajuk:

4. Görögdinnye

Bármilyen folyadékban gazdag gyümölcs is megölhet. A víz elárasztja a sejteket, a felborult elektrolit-egyensúly miatt a sejtek megduzzadnak, megnövelve például a koponyaüregi nyomást. Ha a nyomás túl nagy, agyi ödéma keletkezhet, és a központi idegrendszer sérülése miatt eszméletvesztés, sőt kóma, halál is bekövetkezhet

A tudományos portál szerint legalább 3 nagy dinnyét kellene megennünk a tünetekhez, férfiaknak négyet.

5. Kávé

Túl sok koffein szédülést, magas vérnyomást, szívritmuszavart és még görcsrohamokat is okozhat. A tudósok szerint a biztosan kritikus mennyiség 50 csésze. Azért ne próbáljuk ki, még a 10-et sem.

6. Szerecsendió

Elég mindössze 6,5 teáskanál ebből az ünnepi fűszerből, hogy nagy baj legyen a pszichoaktív kémiai mirisztininnek köszönhetően.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?