Életmód

20 ember, akik azt hitték, hogy készen állnak a szülőségre – de tévedtek

Bármilyen aranyosak is a gyerekek, néha olyan dolgokra képesek, melyek láttán még a saját szüleik sem tudják eldönteni, hogy sírjanak vagy nevessenek. Mindannyian átéltük már, ahogy gyermekeink minden tiltásunk ellenére például levágták a hajukat vagy összefirkálták a falat és a család kutyáját, de ahogy az alábbi képek mutatják: lehetne rosszabb is. A most következő szülők bár tudták, hogy nem lesz könnyű a gyereknevelés, arra azért mégsem számítottak, hogy végig kellett nézniük például, ahogy a gyerekük szétkeni a csokoládészirupot a fehér szövetkanapén, ahogy kisollóval darabokra vágja a család félretett pénzét vagy ahogy a szekrényben talált kalapáccsal veri szét a járólapokat a házban.

 

 

 

 

 




 

1 Álmában támadták meg a kanapén, esélye sem volt védekezni.

2 ,,Fél percre hagytam magára.”

3 ,,A pillanat, amikor a lányom rájött, hogy nem vittük el Párizsba, és ez nem az Eiffel-torony.”

 

 

 

 

 

 

 

4 ,,A 7 éves lányom ma nem találta a cipőjét.”

5 Vigyázott a testvérére, amíg az anyuka vacsorát csinált.

6 Valamivel el kell ütni az időt, amikor nem viszel magaddal telefont a klotyóra.

7 Néha a tettes elalszik a bűntény helyszínén.





8 Anyuka elment a boltba, és hát unatkozott.

9 Ketchup-katasztrófa.

10 Sose hagyj elöl egy vödör festéket olyan házban, ahol gyerekek is vannak.

 

 

 

 




 

 

 

11 ,,A kedves lányom újratervezte kicsit a laptopom dizájnját.”

12 ,,Köszönöm gyermekeim. Egyébként is untam az egyhangú, szürke színt.”

13 ,,Mondtam a lányomnak, hogy megeheti a csokis fánk felét. Legközelebb pontosítanom kell.”

14 Vasárnap este 10 óra: ,,anya! holnapra ősz-témájú dekorációt kell vinnünk az iskolába!”





15 Múmiásat játszottak a gyerekek.

16 Meg akarta nézni a kertben dolgozó apukát. Most akkor sírjunk vagy nevessünk?

17 Megtalálta a legkényelmesebb helyet a házban.

 

 

 

 

 

 

18 Te mit tennél egy ilyen helyzetben?

19 Túl sokáig volt a vécén, és ez gyanús lett az anyukának.

20 ,,A gyerekem ma megsérült rollerezés közben. Persze nem úgy rollerezett, ahogy gondolnád…”

 

 

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?