Celeb / Híresség

Békét kötne Nótár Mary és L.L. Junior – Három évig nem beszélt egymással a két énekes

Budapest — Többéves háborúzás és vita érhet véget Nótár Mary (34) és egykori menedzsmentje, a Skyforce iroda, valamint régi jóbarátja, L.L. Junior (38) között.

 

 

 

 




 

A felek kapcsolata három éve romlott meg, az énekesnő és kollégája azóta nem is beszéltek egymással. Mary azonban nyitott a konfliktusok rendezésére:nemrégiben Juniort is felkereste, amikor megtudta, hogy a zenész kisfiát, Dávidkát (†3) halálra gázolták.

– Megkerestem Juniort, hiszen bármi is történt köztünk a múltban, én mélyen együttérzek vele, osztozom a fájdalmában. Szerettem volna, ha tudja, mellette vagyok. Válaszolt is, váltottunk pár üzenetet. Nagyon sajnálom, ami vele történt, felfoghatatlan fájdalom – mondta az énekesnő.

Három év után megtört a jég a két zenész között, ám a kiadóval való jogi csatározás még nem ért véget. Mary szeretné, hogy minél békésebben rendezzék a dolgaikat egykori menedzsmentjével.

– Zeneileg és emberileg is nagyon nehéz időszak van mögöttem. Három éve jelent meg az utolsó klipem, amit nehezen élek meg, hiszen korábban két-három havonta jelentkeztem egy új videóval – folytatta az énekesnő.

– A kiadóval próbáltunk egyezkedni, de ez eddig mindig meghiúsult. Én csak annyit szeretnék, ha pontot tennénk ennek az ügynek a végére, és békében élnénk tovább. Bennem már nincs harag, szeretném, ha normalizálódna a viszonyunk.

 

 

 

 

 

 

 

2016-ban Marynek és kiadójának határozott idejű, hosszú távú szerződése volt, amelyet az énekesnő felbontott. A Skyforce törekedett a békés megoldásra, ám mivel nem járt sikerrel, bírósághoz fordult. Egykori menedzsere, Száva Rita is szeretné minél hamarabb rendezni az ügyet Maryvel.

– Mi is küzdünk az igazunkért. Többször próbáltuk szépen rendezni az ügyet, mi mindent megtettünk, de nem ment, ezért majd a bíróság eldönti, kinek miben van igaza, és akkor pontot tehetünk az ügy végére. Reménykedtünk benne, hogy nem húzódik ez az egész évekig, és Mary enged majd, de nem így lett. Szeretném, ha vége lenne ennek a hercehurcának, és szépen tudnánk kezelni. Jó lenne békésen lezárni a múltat, Junior is ezt szeretné – mondta Száva Rita.

Szakértői vélemény dönthet mindenről

Mary és ügyvédje, dr. Szilágyi Roland a Szerzői Jogi Szakértő Testülethez fordult, amely a perben álló felek közötti jogvitában játszik szerepet. A pár napja kézhez kapott szakvélemény pontot tehet az évek óta tartó vita végére.

– Fontos tisztázni, itt most nem arról van szó, hogy Mary jogszerűen bontott-e szerződést korábbi menedzsmentjével, hanem arról, hogy a dalok és videók felhasználását korlátozhatják-e. A független szervezet szakértői véleménye alapján egyértelmű, a közönséget nem lehet megfosztani attól, hogy nézzék vagy hallgassák Mary zenéjét. Azaz ügyfelem kapcsán senkinek nincs joga korlátozni a megjelenést – mondta lapunknak dr. Szilágyi Roland.

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?