Celeb / Híresség

Mi történhetett? Orvost kellett hívni a TV2 sztárjához

Misurák Tünde már hetek óra remekel a Sztárban Sztár leszek! Színpadán. A legutóbbi élő adásban például Jennifer Hudson bőrébe bújt és hatalmasat énekelt, még annak ellenére is, hogy komoly fájdalmai voltak, ugyanis mandulagyulladással küzdött. A probléma annyira komoly volt, hogy még a felkészülését is hátráltatta, sőt a esti produkciója is veszélybe került – írta meg a Ripost.

 

 

 




A lap megtudta, hogy az énekesnő két nappal a fellépés előtt kapott súlyos mandulagyulladást s attól tartott nem tudja majd kihozni magából a maximumot a színpadon. Szerencsére azonban a produkció tökéletese sikerült, hiszen Tünde mindenkit maga mögé utasított, azonban a betegség még ezen a héten is kínozta. A csinos énekesnő a Ripostnak árulta el, hogyan igyekszik csillapítani a fájdalmait:

„Múlt héten is csak keveset tudtam gyakorolni annyira fájt a mandulám. Mostanában sok feladatom volt, talán kimerültem egy kicsit és azonnal legyengült az immunrendszerem is. Még pénteken is úgy érzetem, hogy nem jön ki hang a torkomon. Nem mertem erőltetni, nehogy a vasárnapi adásban ne tudjak teljesíteni” – árulta el Tünde.

„Fejben gyakoroltam, elképzeltem, hogyan fogom elénekelni a dalomat miközben megállás nélkül a zenei alapot hallgattam. Összesen két alkalommal tudtam teljes erőbedobással próbálni az élő adás előtt, így aztán feszülten álltam a színpadra ”




„Még mindig nem vagyok jól, ami nyilván amiatt is van, hogy az előző adásban mindent beleadtam és megerőltettem a hangomat. Most olyan érzésem van, mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkomban. Nehezemre esik a beszéd is, ezért úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok, így egy gégész segítségét is kértem a gyógyulásban. Aki ismer, tudja, hogy maximalista vagyok, és a lehetőségeimhez mérten szeretném ismét a legjobbat nyújtani a színpadon. Nagyon sokat jelentett számomra a gyógyulásban a közönség szeretete, az a sok elismerő szó és a vastaps, amit a múlt heti produkcióm után kaptam. Elmondhatatlanul hálás vagyok érte, és mérhetetlenül sok erőt ad.” – jelentette ki Misurák Tünde, aki hétvégén Elton John bőrébe bújik majd.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?