Belföld, Hírek

A kis Zente megkapta a 700 milliós gyógyszert

Édesanyja jelentette be Facebookon a nagy hírt.

 

 

 

 

 


A kis Zente, akit az elmúlt hetekben egy egész ország ismert meg, végre megkaphatta azt a gyógyszert, ami teljesen megváltoztathatja az életét. A másfél éves, gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú szülei szeptemberben indítottak gyűjtést a 700 milliós génterápiára, amely megváltást hozhat Zente számára.

A gyűjtés lázba hozta az egész országot, rengetegen próbáltak legalább egy kicsivel hozzájárulni a kisfiú gyógyulásához. Végül meg is történt a csoda, sikerült időben összegyűjteni az elképesztő 700 millió forintos összeget, amiből a család finanszírozhatja a kezelést.

A méregdrága gyógyszert pedig már be is adták neki kedden a Bethesda Gyermekkórházban.

A jó hírt a kisfiú anyukája jelentette be Facebookon.




„Egy borzasztó kemény időszak ezennel lezárult, most pedig egy nagyon fontos fejezet kezdődik el. Zente jelenleg jól van, de szigorú karantén, megfigyelés, és utókövetés veszi kezdetét. Bízom benne, hogy itt is minden a legnagyobb rendben lesz”

– derül ki a posztból. Az édesanya egyben köszönetet mondott az adományozóknak is, akiknek része volt benne, hogy Zente a gyógyulás útjára léphet.

Közben egy másik SMA-betegségben szenvedő kisfiú, Levente számára is elkezdtek gyűjteni, akinek szintén a 700 milliós Zolgensma nevű gyógyszerre lenne szüksége.

A kisfiút és családját még jobban szorítja az idő, mint Zentééket, ugyanis a kisfiú decemberben betölti a második évét, és a gyógyuláshoz az kell, hogy a gyerekeknek 2 éves koruk előtt adják be a gyógyszert.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?