Életmód

19 drámai fotó, amikor a dolgok a lehető legrosszabbul alakultak

Néha olyan érzésünk lehet, hogy az élet egy játék, amit folyamatosan egy játékmester felügyel. Amikor túl jól mennek a dolgok vagy épp túl unalmas az életünk, akkor ez a játékmester kitalál valamit, amivel mindent felforgathat. Aki látta a Truman Show című filmet, az valószínűleg érti, hogy mire is gondolok pontosan. Így voltak ezzel cikkünk hősei is, akiket a semmiből olyan drámai kudarcok értek, hogy úgy érezték, történeteiket az interneten keresztül is feltétlenül meg kell osztaniuk a nagyvilággal.

 

 

 

1 Ugye, Te is felejtetted már el, hogy hova parkoltál?

2 ,,A 4 éves unokahúgom nem tud olvasni. Ettől függetlenül vásárolt nekem egy születésnapi kártyát, mert egy nagyon aranyos, sapkás kutya van rajta.”

3 ,,A 10 faktoros elég lesz” – mondta.


4 ,,Feldobtam a légycsapót a levegőbe. Ne kérdezz semmit, mert nem tudok választ adni.”

5 Az alakformálás véget ért, még mielőtt elkezdődött volna.

6 ,,7 és feles méretre volt szükségem, és nagy mázlimra ez volt az utolsó pár a raktárban. Amikor kibontottam, már nem tartottam magam ilyen szerencsésnek.”



7 ,,Beolvastam az áfonyát az önkiszolgáló pénztárban, majd az egész csomagot szétszórtam.”

8 Pizzát szeretett volna enni, de a sorsnak más tervei voltak.

9 ,,Kozmetikushoz vittem a kutyámat, de a srác úgy tűnik, nem igazán értette meg a kérésem, mert ezt tette szegény kutyámmal.”

10 ,,Leejtette a telefonját az ipari festékbe.”

11 ,,Kora reggel építési zajokra keltem. Pár perccel később…”

12 ,,Természetesen pont akkor, amikor fontos előadást kellett tartanom.”

13 Te mennyire lennél csalódott, ha beleharapnál egy jóízűt egy szép piros almába, és kiderülne, hogy a belseje teljesen romlott?


14 Finom utalás az univerzumtól, hogy ideje felhagyni az alkohollal.

15 ,,Szívből sajnálom a bőrönd tulajdonosát.”

16 ,,Több mint 20 éve őrizgettem ezt a babát a szekrényemben, még édesanyámtól kaptam. A lányom még aznap összetörte, amikor odaadtam neki.”

 

 

 

 

 

 

 

17 ,,7 óra mentés nélküli szerkesztés után…”

18 Pedig azt mondják, hogy a delfinek barátságosak.

19 Amikor a csomagolás nem egyezik a tartalommal.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?