Életmód

20 alkalom, amikor az elvárást darabokra törte a kőkemény valóság

Amikor egy bizonyos terméket vagy szolgáltatást rendelünk, akkor elvárjuk, hogy pontosan ugyanazt kapjuk a pénzünkért, amit előzetesen ígértek nekünk a csomagoláson és reklámfotókon. Ez lenne legalábbis a normális, ám a valóságban legtöbbször csak lehangoló szomorúsággal és üres ígéretekkel találkozhatunk. Épp úgy, mint a most következő emberek, akik a legváratlanabb módokon szembesültek a szomorú valósággal: volt, aki a 400 dolláros VIP jegyért cserébe még a színpadot se láthatta, másvalakinek pedig például a 700 grammos fagyasztott hal felolvasztása után már csak 200 gramm hal volt a mérlegén…😏

 

 

 

1 A hotel tengerre néző szobát ígért. És ha jól megnézzük: ott is van.
2 ,,VIP koncertjegyet vettem 400 dollárért, de innen még a színpad sem látható.”
3 Ehhez nem is kell kommentár.



4 ,,Ezt jelenti a szalámis pizza az iskolámban.”
5 Minden finomkodás nélkül mondhatjuk, hogy ennek az 50%-a levegő.
6 Amikor azt hisszük, hogy jó üzletet csináltunk az olcsó márkás elemekkel.
7 ,,Ma a kollégiumomban rendeltem egy virslis tekercset, ezt kaptam helyette…”


8 ,,A vacsorára vett 700 grammos fagyasztott hal felolvasztás után csak 200 grammot nyomott, a többi csak fagyott víz volt…”
9 ,,Olcsó kenyérpirítót rendeltem „apró esztétikai hibával”. Gondoltam, hogy karcolás, vagy ilyesmi…”
10 Elhitték, hogy tele van édességgel.

11 ,,Soha életemben nem voltam még ilyen szomorú.”
12 Amikor gyémántot szeretnél, de pentagrammát kapsz helyette.
13 ,,A feleségem nem szereti a túl nagy tablettákat, ezért direkt olyat vettünk, aminek a csomagolása szerint apró a valódi mérete.”
14 ,,A férjem megpróbált delfint készíteni a koktélomhoz, de angolna lett belőle.”
15 ,,Direkt sötétítős függönyt vettem, ezt kaptam készhez. Még csak nem is éri a képen közvetlen napfény…”
16 ,,Ez a dinoszaurusz a városom geológiai múzeumának bejáratánál található.”
17 ,,Direkt cukormentes kávét vettem, de mint kiderült, csak van benne azért 16 gramm cukor.”

 

 

 

 

 

 

 

18 ,,Amit rendeltem vs. amit kézhez kaptam.”
19 ,,Avokádót szerettem volna enni reggelire, de nem számítottam rá, hogy 9 hónapos terhes lesz.”
20 ,,Vettem egy nagy csomag matricát, mert nagyon elegánsnak tartottam az aranyozott széleit…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?