Életmód, Érdekes

18 bizonyíték rá, hogy sosem szabad készpénznek venni a világról gondoltakat

20-30 éves korára az emberben már kialakul egy kép a világról és az abban található legfontosabb dolgokról, melynek köszönhetően tulajdonképpen készpénznek veszi a róluk gondoltakat és egy idő után már meg sem kérdőjelezi azok hitelességét. Pedig nem ártana, hiszen ahogy azt a most következőkben majd mindjárt Ti is láthatjátok: még az olyan hétköznapi dolgok is, mint a térkövezés, a kamion kipakolása vagy épp a brokkoli termése is képes meglepetéseket okozni.

 

 

 

 




 

1 Így térkövezik az utcákat Hollandiában.
2 Egy nagyobb fagyi nem feltétlenül jelent több élvezetet, ha a belseje üres.
3 Szóval így teremnek a kelbimbók.

 

 

 

 

 

 

4 A 6-voltos elem valójában 4 kisebb elem.
5 Soha ne a lejárati ideje alapján válassz kenyeret.
6 A burgonyák valójában rendkívül sokszínűek (és formájúak) lehetnek.




7 A csuklóra csapható karkötők sokszor csak újrahasznosított mérőszalagok.
8 Dobókocka gyártó logika: ,,tegyünk egy kockát a kockába, szóval ha az első kocka tönkre is megy, lesz még egy kocka.”

 

 

 




 

 

 

9 Egy telefontok, ami előző életében sörös doboz volt.
10 Soha ne a borítója alapján ítélj meg egy könyvet.
11 A nagy tűzhelygyújtó valójában csak egy felturbózott pici öngyújtó.
12 Nehogy azt hidd, hogy a megmaradt popcornt kidobják a mozikban.




13 Kamionkipakolás: gyorsított változat.
14 Mindig olvassuk el az apró betűs részt: a nevével ellentétben kettőt kell bevenni belőle naponta.
15 Így takarítják az ablakokat a harmadikon, ha nincs kéznél ipari alpinista.

 

 

 

 

 

 

16 A banánok kék színűek is lehetnek. Ez a képen például a kék jáva banán, ami mellesleg vaníliaízű.
17 És piros is! Ez egyébként egészségesebb, mint a sárga.
18 Az ananászok szintén lehetnek piros színűek.
Bónusz: ,,Ezért vannak a gyerekeimnek bizalmi problémái.”

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?