Film

10 film, amely eredetileg véres vagy tragikus befejezést kapott volna

Az Alien, a Die Hard 3, a Rocky, sőt A remény rabjai végkifejlete is rettentően unalmas lett volna, vagy semmit nem tett volna hozzá a teljes sztorihoz.

 

 

 

 

 




Nem a film hossza számít, hanem a bejezése, mert végül úgyis a fináléra fog emlékezni a legtöbb néző. Részben azért, mert ez volt, amit legutóbb láttak, de sokkal inkább azért, mert az utolsó percek határozzák meg, hogy érdemes volt-e annyi időt tölteni a film előtt.

Az alábbi filmek az eredeti elképzeléstől eltérő befejezést kaptak, mert nem voltak szinkronban a film többi részével, és szerencsére valaki, aki magasabb pozícióban volt, még időben látta a teljes képet, így a gyengébb végződést ígérő eredeti forgatókönyvet átírták.

 

 

10. Ananász expressz (2008)

Az Ananász expressz egy amerikai drogos akcióvígjáték, melyben a két ügyetlen idiótát üldözi egy korrupt zsaru és drogbáró, aki holtan szeretné látni a srácokat. A sztori többnyire könnyed, annak ellenére, hogy erőszakos. Az eredeti befejezés viszont elrontotta a film végét.

1

A két főszereplő, Dale (Seth Rogen) és Saul (James Franco), miután meghiúsította a rosszfiúk tervét, jointot szívva ünnepel egy raktárban. Észrevesszük, hogy az egyik rosszfiú feléjük lopakodik. Dale még rá is mutat, de a kétbalkezesek túlságosan be vannak szívva ahhoz, hogy észleljék, az életük veszélyben van. Így agyonlövik őket, Dale megfogja Saul kezét, mielőtt meghalnak.

Miután a két füvest kivégezték, túl sivárrá vált az egyébként optimista drogos komédia, főleg mivel a nézők már az összes poént látták. Ez a befejezés teljesen alkalmatlan lett volna az Ananász Expressznek.

9. Alien (1979)

2

Habár az Alien saga teljes mondanivalójában elég üres, az első film különösen az. A karakterek csapdába esnek egy űrhajón, melyen egy idegen lény egyesével gyilkolja meg őket. A záró rész egy vidám felütés, mert a főhős, Ripley (Sigourney Weaver) megöli az idegent.

A forgatókönyv eredeti befejezése azonban még ennél is komorabb.

Az idegen megöli Ripleyt is: konkrétan leharapja a fejét, majd a főhős hangján elmondja a hajónapló utolsó üzenetét, mielőtt a Földre jön és meggyilkolja az összes embert.

Ezzel a befejezéssel azonban nem készülhetett volna folytatás a filmhez, és Ripley sem válhatott volna az egyik legnagyobb női akciófilmes ikonná.

 

 

 

 

 

 

 

8. Die Hard 3. – Az élet mindig drága (1995)

A Die Hard-sorozatok összhangban vannak a gyors ütemükkel és a rengeteg akciójukkal, mégis sikerült minden egyes filmnek saját, egyedi történetet kreálni. A sorozatban nincs kivétel, ezért furcsa, mikor kiderül, hogy a harmadik rész vége teljesen máshogy végződött volna, mint a többi rész.

3

Azért módosították az eredeti befejezést, mert a forgatókönyíró Jonathan Hensleigh megállapította, hogy hiányzik a cselekvés a film többi részéhez képest. Bírálta a befejezést is, mert McClane egy kegyetlen, bosszúálló oldalát mutatta, ezáltal a karakter elvesztette volna csodálatra méltó személyiségét.

7. Rocky (1976)

A Rocky az egyik legmotiválóbb filmek közé tartozik, melyben a főszereplő (Sylvester Stallone) alulról indulva jut el a csúcsra és válik „valakivé”. A filmben, annak ellenére, hogy Rocky Balboa elvesztette az Apollo Creed (Carl Weathers) világbajnok ellen vívott meccsét, bebizonyította minden kétkedőnek, hogy ő nem egy vesztes.

Az eredeti befejezés azonban az ellenkező irányba ment volna: eszerint Rocky kiábrándul a profi boksz világából és a pénzét hasznosítva, barátnőjével, Adrian-nel (Talia Shire) kisállatkereskedést nyit.

De ez a befejezés ütközött volna a film szellemével. A készítők eleshettek volna az Oscar-októl, melyeket az új befejezés hozott meg számukra. Stallone-nak pedig talán el sem indult volna a filmes karrierje.

6. A mélység titka (1989)

Talán az egyik legtöbb kasszasikert hozó filmrendező, James Cameron legkevésbé népszerű filmje ez. Egy amerikai nukleáris tengeralattjáró felkutatására indul egy víz alatti olajfúró bázis személyzete. A mélyben rekednek és rátalálnak egy idegen civilizációra.

5

A film végén Bud (Ed Harris) az óceán mélyén hatástalanít egy nulkeáris robbanófejet, amely megölhetné az idegeneket. Az idegenek értékelik Bud áldozatát és megmentik a személyzetet. Bud szerető üzenetet hagy a feleségének.

Az eredeti befejezésben Bud üzenete az idegenek ellen irányult volna és félelmet szült volna az emberekben. Felkészülésre buzdította volna az emberiséget. Így viszont minden, ami a filmben elhangzott az idegenekről és békés jellemükről, semmissé vált volna. Túl sok kérdés maradt volna, hogy mért vártak ennyi ideig az idegenek az emberiség elpusztításával az óceán mélyén.

5. A remény rabjai (1994)

A cselekmény az Állami Fegyház két fogvatartottjának életét részletezi, mely papíron unalmasnak tűnik, de a két férfi között kialakult kötődés és megpróbáltatásaik szívszorítóvá teszik a történetet. Bár nem nagy összeget fordítottak a filmre, azóta a valaha készült egyik legjobb filmként tartják számon. Az IMDB top 250-es listáján az első helyezett, még a Keresztapát is megverte.

6

A film vége szívmelengető: a két főszereplőt egymás mellett látjuk Mexikó partjainál, távol a múlttól és az amerikai jogrendszertől. Ám a filmnek eredetileg az utolsó előtti jelenet volt a befejezése, amikor Red (Morgan Freeman) még nem tudja, hogy láthatja-e valaha Andy-t (Tom Robbins), csupán Mexikó felé utazik egy busszal.

Bár csak egy jelenetről van szó, hatalmas a kettő közti különbség, mert a kibővített változatban a két rab élethosszig tartó barátságára és az együtt felfedezett új szabadságra helyeződik a hangsúly. Hála az égnek, a rendezők befejezték a filmet és nem hagyták, hogy a hiány marcangolja a nézőket.

 

 

 

 

 

 

 

4. Strangelove (1964)

Stanley Kubrick hidegháborús szatírája a Dr. Strangelove, mely a mai napig az egyik legjobb feketehumorral fűszerezett komédia. Az alkalmatlan hadsereg tökéletes ironikus-komikus megjelenítése.

7

A film úgy végződik, hogy mindenki egy pitét kap az arcába. Eredetileg viszont úgy zárult volna, hogy az amerikai és orosz politikusok egy szobában élelmiszerharcot vívva tortákat dobálnak egymáshoz. Annak ellenére, hogy a film egy szokatlan szatíra, ez a befejezés túl buta lett volna. Tönkretette volna a teljes befejezést a nukleáris apokalipszis nélkül.

Egy 1969-es interjúban Kubrick megállította, hogy a pite-küzdelem nem lett volna összhangban a szatirikus hanggal. A pitedobálásnak súlyos üzenete lett volna: valamennyi fél egymásra lőtte volna a rakétáit.

3. Shop-stop (1994)

Kevin Smith rendező első filmje a Shop-stop volt. Több típusú filmet készített karrierje során, de a rajongók még mindig az elsőt kedveleik leginkább, mert annyira vidám. Azonban az eredeti befejezés valójában lapos és lehangoló volt.

90 perc nevetés után a film azzal ért volna véget, hogy egy betörő meglövi az épp zárni készülő Dante-t, aki belehal a sérülésébe, majd a tolvaj ki is fosztja őt.

Ez a vég nem illett volna a film vicces hangulatához, kegyetlen lett volna, ha a nehéz nap után pihenni vágyó Dantet megölik, így Smith úgy döntött, hogy máshogy zárja a filmet. (Szerencsére, mert így a teljes szereplőgárdával készülhetett el a második rész, ami legalább annyira szórakoztató lett, mint az első!)

 

 

 

 

clerks

2. Tiszta románc (1993)

Ez a film Quentin Tarantino szellemes párbeszédének és a rendező Tony Scott erős látványvilágának páratlan kombinációja. Annak ellenére, hogy vannak ellentmondások a film készítésében, remekműről beszélünk.

Ahelyett, hogy Clarence (Christian Slater) és Alabama (Patricia Arquette) túlélték volna a lövöldözést a film végén, Clarence eredetileg meghalt volna.

Scott azért változtatott a film végén, mert annyira tetszettek neki a karakterek, hogy happy endet akart adni nekik.

1. Brazil (1985)

A Brazil Terry Gilliam sötét és kábító szatírája a bürokráciáról és a zsarnoki kormányokról szól. Bár a film eredetileg nem volt túl sikeres, azóta kultikussá vált. Gilliam vizuális érzéke jól illeszkedik az orwelli történethez, majdnem az 1984 komikus változata lett a film. Az eredeti befejezés viszont szinte tönkretette volna a klasszikust.

Ebben a verzióban az események valójában úgy végződtek volna, ahogy Sam (Jonathan Pryce) elképzelte, hogy boldogan él álmai nőjével.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?