Celeb / Híresség

Andy barátja lehet Vajna Timi új párja

Már nem sokáig marad egyedül a megözvegyült Vajna Tímea. Legalábbis ezt állítja a jósnő.

 

 

 

 

A filmügyi kormánybiztos váratlan halála óta teljesen kilátástalan az élete Vajna Timinek, akit nemcsak érzelmileg, ha­nem anyagilag is igencsak meg­viselt a producer el­vesz­tése.

Az özvegy a Tények Plusznak nemrégiben adott felkavaró interjújában azt mondta: szerinte őt már soha, senki nem fogja úgy szeretni, mint elhunyt férje, akivel idén februárra ütemezték a gyermekvállalást.

Noha Timi egyelőre nehezen boldogul Andy nélkül, az általunk megkérdezett jövendőmondó – aki egyébként maga is jósolt anno az özvegynek –, azt állítja: egyáltalán nem olyan kilátástalan az élete, mint ahogy gondolja.




– Úgy látom, hogy Tímeának nem olyan kétségbeejtő a helyzete, ahogyan ő azt most megéli. A hirtelen rázúduló magánytól nyilvánvalóan mindent borúsabban lát, de hamarosan minden jóra fordul, és a szerelem is rátalál – kezdi lapunknak Gazsi Gizella jósnő, aki állítja: az özvegy Amerikában fog új életet kezdeni, és családot alapítani.
– Itthon senkivel sem fog komoly kapcsolatot kialakítani. Nem úgy, mint a tengerentúlon – magyarázza a látó, aki szerint nem is akárki lesz Andy Vajna utódja.

 

 

 

 

 

 

 

 

– A néhai kormánybiztos jó barátjával fog összejönni Tímea, akit anno a férje mutatott be neki. A férfi egy feltörekvő színész, aki majd a tenyerén fogja hordozni.

Vajna Timi szomorúan és kétkedve fogadta a jósnő szavait, de ezzel együtt hisz abban, hogy vannak, akik látják a jövőt. Volt egy barátja például, aki őt is tanította annak idején.

– Ebben a pillanatban el sem tudom képzelni, hogy bárki felé nyissak, idő kell – kezdte a Borsnak, Vajna Tímea – Színészhez pedig biztosan nem mennék feleségül. Furcsa, hogy azt mondja a jósnő, hogy Andy baráti köréből ismerem meg a jövendőbelimet, neki nem sok fiatal színész vagy producer ismerőse volt, szinte csak hetven felettiek. De ettől függetlenül lehet, hogy Andy filmes köréből ismerem meg, vagy valamelyik barátján keresztül lesz ott egy rendezvényen az, akiről a jósnő beszél. … – magyarázta Tímea majd így folytatta: – Mindezzel együtt kíváncsivá tett Gizi, jó lenne tudni, hogy mit hoz a jövő. Egyébként, én is érzem, hogy nagy változás jön az életembe. Lehet, hogy Andy küldi nekem azt a férfit.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?