Igaz történetek

Ez ám a teljesítmény! 107 kilót fogyott, miután szakított a barátjával

London – Az 51 esztendős Patty Sanchez egy éve még a világ legkövérebb nője akart lenni. Ma már boldog, hogy nem lett az, és 107 kilótól sikerült megszabadulnia.

 

 

 

 

 




Barátja kedvében akart járni, amikor hízókúrába fogott, de akkor nem sejtette, hogy az életével játszik. Az asszony ma sem sovány, de legalább már fel tud állni. Biztos, abban is, ha nem szakít, már nem is élne.

– Az egész akkor kezdődött, mikor elváltam a második férjemtől -mondta a Daily Mailnek az asszony. – Épp torkig voltam a pasikkal, és el akartam kicsit engedni magam. Egész életemben figyeltem az alakomra, szóval akkor úgy döntöttem, tartok egy kis szünetet. Nem akartam a kedvükért csinos és karcsú lenni.

– A kiadós vacsorák és az állandó nassolás rövid idő alatt megtették hatásukat. Míg 2000-ben egy közeli barátomon keresztül meg nem ismerkedtem egy férfival.

 

 

 

 

 

 

– Nem tagadom, belezúgtam. Olyannyira, hogy a két fiammal néhány hónap után hozzá is költöztünk.

– Voltak hónapok, mikor egész nap nem csináltam mást, csak ettem. Gondoskodott rólam, a legfinomabb falatokat hozatta házhoz, és élvezettel nézte, ahogy mindent megeszek. Közben a hasamat simogatta -mondta Patty, majd hozzátette: akkor sem riadt meg, mikor párja kitalálta, hogy Patty lesz a világ legkövérebb nője. Mint mondja, boldog volt, hogy párja így is s**xinek és kívánatosnak találja, bele sem gondolt, hogy azzal, hogy enged neki, az egészségét és az életét is kockára teszi.,

 

 




 

 

– A felismerés a szakításunk után jött. Magamra maradtam. Hirtelen nem volt senki, aki főzött, mosott, vagy épp takarított volna rám. Mindent magamnak kellett intéznem, mindezt úgy, hogy már néhány egyszerű lépés is kifárasztott. Komolyan küzdenem kellett, hogy legalább a mosdóig eljussak segítség nélkül.

Patty rájött, hogy a kapcsolata még épp időben ért véget ahhoz, hogy változtathasson életén.

– Az elején persze minden nehezen ment, de rengeteg támogatást kaptam a családomtól. Sokat segített az is, hogy rá voltam kényszerülve az önállósodásra. Így, hogy én dönthettem arról, mikor és mit eszek, rászoktam az egészséges, könnyű ételekre. Többfogásos vacsorák helyett ma már főleg nyers zöldségeket, gyümölcsöket eszem, és igyekszem annyit mozogni, amennyit csak tudok.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?