Celeb / Híresség, Hírek

Berki Krisztián szerint semmi köze a realityjének a Főpolgármesteri jelöléshez. Karácsony Gergelynek pedig fogorvost fizetne.

A különösen izmos celebritás kampányának kulisszatitkait azért majd követhetjük a Sláger TV-n, de azt most elmondta az Azonnalinak, mit gondol a többi budapesti jelöltről.

 

 

 

 

Ahogy arról írtunk, gyanúsan egy időben kezdődött el Berki Krisztián bejelentkezése Budapest főpolgármesteri pozíciójára, mint az ország kedvenc izmos emberének Sláger TV-re került realityje. Innentől főleg az volt a kérdés, hogy miről volt szó pontosan: csak trollkodott egy nagyot Berki egy kis szereplésért, vagy tényleg lehet majd rá is szavaznia a budapestieknek október 13-án?

Felhívtuk Berkit, aki azt tagadta, hogy köze lenne a tévéműsorának a politikai ambícióihoz, de azt azért megszellőztette, hogy ősszel betekintést nyerhetünk majd a kampány kulisszatitkaiba is.

De ha már kampányról volt szó, megkérdeztük, mit gondol a másik három jelöltről. -írja az azonnali.hu

+++

Most akkor ez a polgármesteri jelölés trollkodás volt a műsor kedvéért, vagy tényleg indulsz, esetleg mindkettő?

Semmi kapcsolat nincs a kettő között. Amikor kiderült, hogy távozok a TV2-től, akkor nekem is fontos volt, hogy tévézhessek, szerencsére volt több megkeresés. Fél éve írtam alá ezt a szerződést a Sláger TV-hez, ahol Hajdú Péterrel közösen gyártjuk a saját napi realitymet. Tehát producer lettem a saját műsoromban.

Hajdú Péter segít a kampányban is akkor?

Semmi köze ehhez.

 

 

 

 

 

 

 

 

De a kampányodat végigköveti ez a reality?

Amikor Arnold Schwarzenegger kormányzó lett, abbahagyta a mozit, itt is egyeztettem a tulajdonossal, hogy amennyiben nyerek, márpedig nyerek, akkor kienged a szerződésből.

De még nem tudom, hogy összeegyeztethető-e a kettő, én a fővárosra akarok koncentrálni, de bevállalnám a műsort is.

A műsor jellege eleve kizárja, hogy politikai reklám legyen benne. Mivel nem hírműsor, így a programomnak sem kell megjelennie. Arra van esély, hogy látható lesz a kampányom, de nem a politikai program, hanem az, ahogy eljutok egy sajtótájékoztatóra, és kiosztom az alkalmazottakat. A kulisszákat mutatjuk be, nem a programot.

Akkor a Sláger TV beszáll pénzzel a kampányodba?

Basszus, erre nem is gondoltam! Már hívom is a tulajdonost!

A tévékben, ahol jelöltként szerepeltél, tudtak arról, hogy van a polgármesteri jelöltséggel párhuzamos projekted?

Senki nem tudott róla. Bárhova máshova írok alá, kiderült volna, de itt mindenki tud végre titkot tartani.

Te alapvetően milyen beállítottságú vagy? Jobb, bal, közép?
Vagyok én, és a többiek. Nem húzok sehova.

Kire szavaztál tavaly? 

Ezt nem mondom meg, miért kéne ezt elmondanom?

Akkor beszéljünk az ellenfeleidről! Hogy jellemeznéd Tarlós Istvánt?

Nála meg kell érteni, hogy egy 65 év feletti embernek milyen egészségügyi helyzete van. Ebben a korban egy átlagos férfi egy héten hét órát képes intenzíven fókuszálni. Ha kiszámolod, akkor Tarlós úr hetente egy napot tud végig koncentrálni, tehát egy hónapban négy napot dolgozik. Ha 65 év felett választunk meg valakit, az kockázat, mert nem tudhatjuk a valós egészségügyi állapotát.

Ahogy azt sem tudjuk, hogy mit csinál a fővárosban, ha egyáltalán csinál valamit, mivel semmiféle platformon nem elérhető az, amit ők munkaként végeznek.

De ez korkérdés? Az USA elnöke 73 éves.

Én ott láttam már 93 éves embert, aki két éve adta át a bizniszt a fiának. 50 évvel vagyunk elmaradva egészségügyileg.

 

 

 

 




 

 

 

 

És mi van Karácsony Gergellyel?

Ő olyan, mintha az anyukájával élne. Hogy akarja a fővárost egy olyan ember irányítani, aki még az alapvető higiéniai követelményeknek nem felel meg? Hiányzik a bal hatos foga!

Hogy fog példát mutatni abban, hogy mossanak fogat a gyerekek?

Vagy abban, hogy ha kiesik a bal hatosunk, akkor csináltassuk meg? Ha ő nem tudja, jöhet a fogorvosomhoz, én kifizetem neki!

Puzsér Róbert?

Róla már többször is elmondtam, hogy azt sem értem, hogy lehet valakinek az a munkája, hogy kritizál. Milyen mély depresszióba eshet egy ilyen ember? Szerintem ő olyan mély depresszióba esett, hogy már egyedül sétál Budapesten, és már vádolja az embereket.
Ha öt év múlva leköszönök a főpolgármesteri pozícióból, hogy megalakítsam a Berki Királyságot, akkor nálam lehet udvari bolond.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?