Celeb / Híresség

18 év után váratlanul otthagyta a híradós a TV2-t – Elárulta, miért távozott

Azurák Csaba most beszélt arról először, miért távozott a TV2-től.

 

 

 

 

Azurák Csaba mindenkit meglepett, amikor április közepén a TV2 egy szűkszavú közleményben tudatta, hogy a tévés 18 év után közös megegyezéssel távozik a csatornától. Július elején pedig azzal okozott meglepetést, hogy a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója lett. Döntéseinek okáról most először beszélt.

Azurák Csaba 2001-ben csatlakozott az akkori Napló csapatához, aminek riportere, majd műsorvezetője is volt, vezette a Mokkát, hosszú éveken át híradózott a Jó estét, Magyarország!-ban és Tényekben. Utóbbit 2016 áprilisában hagyta ott. 2017 februárjában az 1/1 című közéleti háttérműsorával tért vissza a képernyőre.

azurak-csaba

 

 

 

 

 

A tévés a Best magazinnak, azt nyilatkozta, nem csak szakmailag köszönhet sokat a TV2-nek, feleségét, Grétit is a csatornánál ismerte meg.

– Vezettem reggeli műsort, híradót, késő esti háttérműsort, a végén pedig a saját nevem alatt futó műsoromat készíthettem. Sosem jelentkeztem a pozíciókért, az élet egyszerűen elém sodorta azokat. De a csaknem két évtized alatt sok minden változott, a csatorna is.

AZ A TV2, AMIBE ÉRKEZTEM, ÉS AMIBŐL MOST ELJÖTTEM, NEM UGYANAZ, DE EZT MINDENKI TUDJA.

Nekem ez a 18 év úgy volt kerek, ahogy volt. A távozásomat sem úgy fogtam fel, hogy azzal örökre véget ér valami – árulta el a hetilapnak.

Azt mondta, őt sosem érdekelte, hogy képernyőn legyen, mindig csak az számított, hogy szeresse a munkáját, és számára az az elsődleges, hogy a felesége és a lánya boldogok legyenek. Azt tervezte, őszig aktívan pihen, és mivel sok helyre hívták motivációs tréninget tartani, konferenciákra beszélgetéseket vezetni, ebben az irányban tervezte a jövőjét. A Honvéd felkérése azonban megváltoztatta a terveit.

 

 



 

 

azurak-csaba2

– 43 éves vagyok, és úgy érzem, jó kipróbálni valami mást, ötvenévesen már nehezebb lenne a váltás – mesélte, hozzátéve, hogy ebben az új szerepben a tévés tapasztalatait is kamatoztatni tudja.

– Kommunikációs vezetőként sok minden szerepel a terveim között. Vadonatúj honlap, Honvéd TV, telefonos applikáció, úgyhogy izgalmas idők jönnek – osztotta meg az olvasókkal.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?