Belföld

Ezek a gyönyörű lányok lettek az idei Anna-bál szépei

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választott.

 

 

 

 

A kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes lett.

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a rendezvényre. A bál szépe elmondta, jelenleg az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsőéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál művelődéstörténeti hátterével. A kíváncsiság vezérelte a bálra, amellyel nagy álma teljesült.

 

 

 

 

 

 

 

Az első udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta „eszét tudja”, követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart, itt „mindenki hercegnőnek, királynőnek érezheti magát” ilyenkor Balatonfüreden. A bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját.

A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta, a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.

 

 




 

 

A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott.

Az egykoron neves személyiségeket Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?