Hírek

Valaki kivette az összes pénzt Andy Vajna vagyonkezelőjéből

Andy Vajna fő vagyonkezelő cége, az AV Investments Kft. másfél tucat céget birtokol, köztük az állami koncessziók miatt brutálisan nyereséges, tavaly 12 milliárdnyi osztalékot fizető kaszinókat, a Rádió 1-et, és a Nobu éttermet, összesen 25 millió dolláros értéket képvisel, azaz nagyjából 7 milliárd forintot ér.

 

 

 

Ez a cég a kötelező határidő után egy hónappal leadta a 2018-as év pénzügyi beszámolóját, amit a G7 vett észre. A lap kiemeli, hogy a dokumentum végén a következő mondat szerepel:

A Vajna András György által 2018. évben felvett osztalékelőleg (…) Vajna András Györgyöt, illetve az örökösét illeti meg.

Az osztalékelőleg, amiről a mondat szól, 1,3 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy 2018-ban nemcsak az éves több mint tízmillió dolláros nyereséget vették ki osztalékként a cégből, hanem a korábban felhalmozott tőkét is, ezzel gyakorlatilag egy osztalékkifizetéssel kisöpörték az egész vagyonkezelőt.

 

 

 

AZT, VISZONT NEM TUDJUK, HOGY A PÉNZ KIHEZ KERÜLT.

Andy Vajna halála után a vagyonának a sorsáról gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni, csak azt, hogy a kormányközeli oligarcha halála előtt alaposan átszervezte a cégbirodalmát, és szinte mindent az amerikai Cinergi Picture Entertainment Inc. alá terelt, ami arra utalt, hogy az örökség végül az Egyesült Államokba megy.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?